kele
perec1
garas1
62. évfolyam
46. szám
Lendva 
2018. 11. 15..
kiscim4618
 

Egy tudományos-költői életmű

irott43182– Ez olyan kötet a muravidéki irodalomban, melynek a súlya ugyanolyan bárhol a Kárpát-medencében – jellemezte Bence Lajos Írott szóval című esszé- és tanulmánykötetét Szemes Péter, a könyv szerkesztője a lendvai bemutatón október 17-én a Bánffy Központban.  

A kötetet Szemes Péter zalai irodalomtörténész, szerkesztő mellett Göncz László történész mutatta be, beszélgetve a szerzővel az aktuális nemzetiségi kérdésekről is. Az Írott szóval rokonkötete Bence Lajos Írott szóval a megmaradásért (1994 1996) című átfogó kötetének, illetve az Identitás és entitás (2005) című tanulmányfüzetének, s egy kontinuitást képez tudományos munkásságában, amire a címe is utal, de más jellegű szövegek is vannak benne.

A kötetet a sajtó- és médiatörténeti fejezet nyitja, majd következik a szlovéniai magyar irodalom története, a muravidéki tudományosság évtizedei, az évfordulók, méltatások és emlékezések, majd a szubjektív és objektív utószó zárja a könyvet.

Szemes szerint nem csak a szerző pályájában, hanem a helyi művelődés- és irodalomtörténetben is mérföldkőnek tekinthető.

Göncz László a kötet két fontos pillérét emelte ki, a sajtótörténetet és az irodalom értékelését. Az utóbbi külön jelentőséggel bír, hiszen csak Bence Lajos műveli a Muravidéken. Göncz kiemelte a számára különösen érdekes személyes vallomásokat is – fontos ugyanis az a kérdés is, hogy az ember, aki alkot, hogyan látja magát ebben a világban. A szubjektivitásról, mely áthúzódik a zárszó családi vallomására, a kötet „forrásvidékére”, a kötet bevezetőjében ír Szemes Péter is.

„Az irodalomtörténet is legyen irodalom; amit írunk, annak legyen lelke” – mondta Bence Lajos személyes írói stílusáról. A kötetben húsz év munkája van és 120 évnyi időintervallumot ölel fel. Munkájában egyben megjelenik a zalaiság és a muravidékiség is.

    

irott4318Bence Lajos: Írott szóval, esszék és tanulmányok. Kiadja a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva, 2018. Grafikai tervezés: Meszelics László, Graforma. Példányszám: 500.   

MCSi Design