kele
perec1
garas1
62. évfolyam
46. szám
Lendva 
2018. 11. 15..
kiscim4618
 

A kultúráért egy életen át

szabof4518Hiszek abban, hogy minden ember küldetéssel érkezik erre a világra. Amikor a minap Szabó Ferenccel beszélgettem, ebben a hitemben újabb megerősítést kaptam. Feri bácsi aprócska kisfiú volt, amikor odahaza az udvaron egy saját maga eszkábált zászlórúddal masírozván énekelte az édesapjától hallott nótákat. Azóta is dalol, ahogy az egyenruhát is büszkén viselte életében.

Feri bácsi nélkülözhetetlen ezen a kis vidéken, és szándékosan nem csak Völgyifalut írtam. A közösségért – értsük ezt szűk vagy tágabb értelemben – végzett munkája elismerésre méltó, példakép mindannyiunk számára. Feri bácsival jobb helyen nem is beszélgethettünk volna, mint a lendvai Bánffy Központban.

Szabó Ferenc 1946-ban született Radamosban. Az elemi iskolát falujában és Göntérházán járta. Már egészen fiatalon is foglalkoztatta a műkedvelés. Tagja volt a radamosi kultúregyletnek, szerepelt színdarabokban vagy éppen szavalt. Ifjú szívében élt a remény, hogy akár még színésznek is kitanult volna, ám ez csak álom maradt. Öten voltak testvérek, egyszerű, szegény családban nevelkedett, a szülőknek nem jutott a kollégiumra. Így apja nyomdokaiba lépve ő is a Naftához jelentkezett Lendván. Elvégezte a szakközépiskolát, és mint fémesztergályos azonnal munkába is állt. 1968-ban a vállalat áthelyezte Nyugat-Berlinbe. Ott dolgozott két és fél évig, s ott ismerte meg a feleségét is. S lám, milyen furcsa az élet, az otthonától ezer kilométerre nem egy német lányba szeretett bele, hanem egy muravidékibe. Terézia ugyanis völgyifalui volt. Összeházasodtak, majd 1971-ben együtt tértek vissza a Muravidékre. Ma már 48 éve élnek boldogan, két gyermekük és három unokájuk van. A visszatérés utáni évekről így mesélt Feri bácsi:

– Amikor visszajöttem a céghez, nemsokára előírás lett az olajfinomítónál, hogy működjön helyben tűzoltósága. Mivel mindig is szerettem a tűzoltóságot, már 14 évesen Radamosban önkénteskedtem, így éreztem, hogy jelentkeznem kell, és kaptam az alkalmon. Azonnal fel is vettek. Ljubljanában elvégeztem a szakiskolát, majd pár év múlva Zágrábban a továbbképzést, és megkaptam a legmagasabb rangot, amit akkor Szlovéniában hivatásos tűzoltóként el lehetett érni. Csoportvezető voltam, majd 1980. január elsejétől a huszonnyolc tagú hivatásos állomány parancsnoka lettem – meséli Feri bácsi, aki 23 évig szolgált a Nafta hivatásos tűzoltóinak állományában.

1979 elején költözött a család új völgyifalui házukba. Ferenc akkor már tapasztalt tűzoltóként és tűzoltó-bíraként járta a vidéket és tartott szemléket. – Láttam, hogy a faluban a tűzoltóság elég gyenge lábakon áll. Felajánlottam, hogy felkészítem őket. A sikeres szemle után pedig a tagok fel is kértek, hogy vezessem az egyletüket. Mindjárt meg is kaptam a funkciót, így én lettem a helyi önkéntes egylet tűzoltóparancsnoka és elnöke is. Örömmel fogadtam a felkérést, nagy bizalommal voltak irántam, és ez kötelezett. 1980-ra már egészen jó csoport lettünk, kedvet kapott az ifjúság is, így alapítottunk ifjúsági csoportot, sőt csatlakoztak a lányok is. Mondhatni, hogy egy haldokló egyesületet sikerült szép összefogással felélesztenünk. Számos sikert értünk el, főleg a lányok, akik 1982-ben Lipnicán az országos versenyen 2. helyet szereztek. Az önkéntes tűzoltóegyletnél 15 évig voltam parancsnok, oktató és vezető. Mindamellett, hogy a munkám is ez volt. Szerettem, és mivel hivatásos tűzoltó voltam, így kötelességemnek is éreztem, hogy a faluban rendesen működjön az egyesület – folytatja Feri bácsi.

És hát a vér nem válik vízzé – szokták mondani. Ferencet édesapja nem csak munkára és szorgalomra nevelte, de a nótázást, a műkedvelést is elültette gyermeki szívében. Ez pedig olyan gyökeret eresztett benne, hogy csak idő kérdése volt, mikor tör felszínre. – 1995-ben, amikor megalakult a lendvai művelődési intézet és a községi nemzetiségi önkormányzatok, arra jutottam, hogy a műkedveléssel is kellene kezdeni valamit a faluban. Az ifjúság már megalakította a műkedvelők körét, de még nem volt igazi keretek közt. Arra gondoltam, hogy csentei mintára alakítsunk mi is énekkart. Néhány embert megbíztam, hogy járja végig a falut háztól házig, és akinek volna kedve csatlakozni a kórushoz, azt írják fel. Szépen összejöttünk minden generációból és megalakult az énekkar 27 taggal. Az intézettől szakembert is kaptunk, aki tanított minket. Elsősorban azokat a dalokat kezdtük énekelni, amik a vidékünkön ismertek. Persze a csoport létszáma idővel megcsappant, de 15 erős taggal így is szép eredményeket értünk el. Már a megalakulásunk évében Dobronakon a Vass Lajos népzenei versenyen szerepeltünk, ahol kiváló aranyminősítést értünk el. Ezzel feljutottunk Pestre a döntőbe. Ez a további ciklusban is megismétlődött, háromszor kerültünk a döntőbe. Közben felkértek, hogy legyek a völgyifalui Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, mit tehettem, elfogadtam – meséli mosolyogva. – Aztán 2012-ben megalakítottuk a citerazenekart is Dányi Józsi szakmai vezetésével. Ehhez is csatlakoztam énekes tagként.

Huszonhárom és fél évig voltam a művelődési egylet élén, idén augusztus végével telt le a mandátumom, akkor jeleztem, hogy most már ideje, hogy egy fiatal vegye át a stafétát. Szerencsére Lázár Lenke személyében jó kezekbe került az egyesület – mosolyog Feri bácsi. – Az énekkarnak továbbra is a vezetője maradtam, a többit viszont már az új elnök viszi – meséli, majd visszakanyarodunk egy picit az időben 2001-hez.

– Felkerestek az egykori iskolatársaim, a Dancs fivérek, hogy szeretnék megalakítani a Muravidéki Nótázók csoportját, és csatlakozzak én is. Természetesen ezt a felkérést is elfogadtam és társalapító lettem. Sok szép emlék és nagy élmények kötődnek ehhez az időszakhoz.

Feri bácsi büszkén mesél arról, mennyi kiemelkedő eredményt értek el a nótázókkal, milyen mély barátságok alakultak. Felsorolni is hosszú volna, de néhányat mégis ki kell emelni. 2004-ben és 2006-ban is megnyerték a Vass Lajos verseny budapesti döntőjének nagydíját. 2005-ben nívódíjasok lettek és sorra adták ki a lemezeiket. Arany Páva-díjasok és számos más díj tulajdonosai. 2011-ben Magyarországot képviselték az uniós elnökség záróünnepségén Brüsszelben. Természetesen a völgyifalui népdalkör is rengeteg díjat elnyert, szép eredményeket tud felmutatni.

Feri bácsi úgy fogalmaz, hogy mivel mindig is szerette a kultúrát és szívén viselte a vidék és faluja művelődését, ezért talán a sors is ebbe az irányba terelgette. Talán éppen ezért is volt alkalmas arra, hogy számos területen közreműködjön. Mert hiszen a muravidéki magyar tanácsnak is tagja és alelnöke volt hosszú éveken keresztül, hat egymást követő mandátumával bizonyára rekorder vidékünkön. Ezen kívül az MNMI és az RTV programbizottságában is tanácstag volt. És ne feledjük el, hogy falujában tagja a turisztikai egyletnek és a helyi közösségnek is. Az idejét nem csak beosztani tudta, de valóban sokat tett a közösségért, és egy életút mutatja, milyen erő rejlik abban, ha valaki szívvel-lélekkel tesz a közösségért.  

 

 

MCSi Design