kele
perec1
garas1
62. évfolyam
49. szám
Lendva 
2018. 12. 06.
kiscim4918
 

Az élet érték – Lendván is!

tanc4718Ez volt a mottója annak a jótékonysági, a rákból kigyógyult fiatalok megsegítésére szervezett multimédiás táncos produkciónak, mely Lendva Község szponzori hozzájárulásával és Vlasta Nussdorfer emberjogi biztos védnöksége alatt zajlott szombaton este a lendvai Színház- és Hangversenyteremben a ljubljanai Katja Dance Company részvételével.

A rendezvényen Balažek Anton polgármester megköszönte, hogy a produkció a lendvaiakhoz is megérkezett. Vlasta Nussdorfer emberjogi biztos kiemelte, hogy a gyermekkori rákbetegségből kigyógyulókat, a Kis Vitézeknek nevezett kis hősöket a kitartásukért és a rákbetegséggel szembeni harcias ellenállásukért mára inkább már Nagy Vitézeknek kellene nevezni. Ennek ellenére sajnos még mindig nem fordítunk kellő figyelmet a rákbeteg gyermekekre, akiknek – hála a gyors beavatkozásnak – mára már 80 százaléka kigyógyul betegségéből.

A vetítéses-filmes-táncos produkció Katja Vidmar munkája, akinek a nevéhez a koreográfiák megalkotása, a forgatókönyvírás, a szövegek kiválasztása és a zeneválasztás is kapcsolódik. Az előadás egy elhivatott onkológus tapasztalataira épít, aki maga is szembesülni volt kénytelen a halálos kórral. – Az, akiket óvott, védett és a problémáikkal azonosulni volt kénytelen, egyszeriben átkerült a „túlsó oldalra”, s önmagán képtelen segíteni. Az előadás az önmaga elleni harcáról, a fájdalomról és arról a felismerésről szól, hogy a harc számára vereséggel is zárulhat. A befejező koreográfia és zeneszám, Simon és Garfunkel zenéje (Sound of silence) már a feledés és az elmúlás érzetével társul, bennünk pedig Vlasta Nussdorfer jóslata testesül meg, mert aki átéli/végigszenvedi az előadást, bizonyára más emberként távozik az előadásról. A nyolc hónapig tartó felkészülés a táncosoktól pedig nem volt hiábavaló: technikailag is tökéletes volt a szinkron a háttérvetítés és a táncos produkció között.   

Remélhetőleg máshol nagyobb érdeklődés mellett mutatják be az előadást, mint Lendván. Csak emlékeztetni szeretnénk: a belépőjegyekből származó 10 eurók a Kis Vitézek családjait segítik – ezért is kellett volna, hogy többen eljöjjenek a rendezvényre. 
 
 
MCSi Design