kele
perec1
garas1
63. évfolyam
17. szám
Lendva 
2019. 04. 25.
kiscim1719
 

A művészsors mint téma a 21. századi színpadon

szinhaz06191Szlovén bérletes előadásként január végén mutatta be a lendvai színházban a Celjei Szlovén Népszínház Puskin Anyeginjének színpadi „varázslatát” Nebojša Pop-Tasič dramaturg átiratában.

Az átiratról maga Tasič a színházi füzetben, a vele készített interjúban mondja el, hogy a verses műnek a szlovénra való átültetését – az angol és a szerb színre vitel jó tapasztalataira hivatkozva, s hogy a forma ne kerekedjen felül a mondanivalón, de a szöveg művészi szintjén sem essen csorba – ritmizált prózában látta igazán megvalósíthatónak. A másik törekvése ezzel összhangban a hangsúlyos gócok kiemelése és az érzékiség felé fordulás volt. Az egész darab pedig „dosztojevszkiji” irányt követ, Anyegin halála így inkább reflektál az írói életmű egészére, s nem magára a műre, mely ezt nem tartalmazza.

Puskin főművében maga a történet egyszerű, melodrámai elemekkel tűzdelve: egy kiábrándult, magányos szentpétervári herceg elégikus megnyilvánulásai, ahol a minden a semmi és ennek fordítottja is igaz. A Puskin életrajzi adataiból is táplálkozó négyszemélyes (Anyegin, Tatjana, Olga, Lenszkij) színpadi produkció egyetlen célt kíván megvalósítani: egy költő sorsszerű tündöklésének és bukásának bemutatását. Az eredeti alkotás néhány kézzelfoghatóan színpadra vihető jelenetét, így például Anyegin és Lenszkij párbaját – a darab „mozdulatlanságát” hangsúlyozandó – kihagyja a feldolgozás, csupán a szövegben jelenik meg, ott is kommentár nélkül. A verses regény szimpla befejezését, búcsút mondva a történetnek – melyben Puskin Anyegint a művészet „méregpoharának” az idő előtti fenékig ivásától, az élet regényének végigolvasásától óvja – a darab rendezője és dramaturgja életrajzi tényekkel egészíti ki: egy halhatatlan szerelem szertefoszlásával Tatjana részéről, s hogy még hitelesebb legyen, nem mástól tudjuk ezt meg, mint Lenszkijtől. A hercegnővé és ezáltal érzéketlenné váló Tatjana miatt – az utolsó nagyjelenetben a kérve-könyörgő költőre már nem is figyel – Anyegin sorsa is megpecsételődik, a hercegi életmódhoz szokott költő úgy hal meg, mint egy koldus (vagy egy kutya). Tatjanához pedig el sem jut egykori szerelme halálának híre...   

A színpadi kellékek minimalisták: az orosz tél hangulata hófedte, leomló erdőivel, valamint a maradék, kilátszó színpadi éggel, melyből Anyegin-Puskin halálának betetőzéseként szitálni kezd a műhó. 

A történet, mely sokáig „színházidegennek” számított, a 21. századra aktuálissá vált. S a vastaps Lendván is ennek szólt valójában…

 

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben