kele
perec1
garas1
65. évfolyam
18. szám
Megjelenés:
2021. 05. 06.
kiscim1821
 

Termelésre fogni a kultúrát?

Bajban vagyok a mai, a kultúrára használatos terminológiával, s magával a kultúra fogalmával. Boldogult egyetemista koromban nemzedékemmel szinte kórusban hirdettük a kultúra mindenhatóságát, s azt, hogy nélküle is lehet élni, de nem érdemes. Magát a fogalmat pedig a legmagasabb, a legnemesebb fogalmak között emlegettük: minden dolgok, sőt az akkor még csak félve emlegetett nemzet értékteremtésének összességét, beleértve a sport, a tudomány és a közélet minden területén elért kimagasló eredményeket. Bár már akkor is folytak a viták a komolyzene, a klasszikus zene magasztosságáról, s a szórakoztatóipar által felkarolt könnyűzene alantasságáról, a műfajok fejlődésével lassan kezdtek eltűnni a merev határok, a rockopera kifejezés (István, a király; Sztárcsinálók; Jézus Krisztus szupersztár stb.) megjelenésével pedig a merev műfaji különbözőség is „összebékítést” nyert.
A muravidéki magyar kultúrában a helyzet merőben másként alakult, bár nálunk is érvényt szereztek azok a kulturális „vívmányok”, amelyeket a pártállamban nem csak megtűrtnek tartottak, hanem támogatást is élveztek. Így volt például az amatőrszínjátszással, mely művelődési egyesületek híján a tűzoltóság szervezésében valósult meg egy-egy lelkes falusi pedagógus kezdeményezése révén. Ezek ugyan nem pótolták a színházi élményt, melyet a nagy múltú, ma is sokszor emlegetett Déryné Színház vagy a Szabadkai Népszínház vendégszereplései nyújtottak, de a televíziózás kezdetét jelentő 50-es évek végén, 60-as évek elején „alapszinten” mégiscsak lelki-nyelvi táplálékául szolgáltak. A falvak kultúrájának gyakran ez volt az egyedüli „saját” jelzővel illethető kultúrája, melyek egyszerre voltak népművelő és közösségépítő jellegűek. Varga Sándor, a téma jó ismerője e témakörben írt könyvében a hatvanas évek elején kicsúcsosodó amatőrszínjátszás diadalmenetéről beszél. A falvak apraja-nagyja szinte versengett abban, hogy ki tud jobb és évente legalább egy-két produkciót bemutatni. A műfaj mozgalmi jellege a 70-es és 80-as években hanyatlásnak indult, mely kor már inkább a városiasabb, polgári (Toplakék és Bobákék) kezdeményezésének adott lökést.
A hagyományőrzés és a népi kultúra fejlődésével a falvakban inkább a hagyományőrzés címén indultak új kezdeményezések magyarországi szakemberekkel a néptánccsoportok és népdalkörök alakulásával. Ezek igen magas színvonalú produkcióik révén a magyarországi megmérettetéseken a muravidéki népi kultúra méltó képviselőivé váltak, illetve színjátszóink is egyre jelentősebb sikereket érnek el egyre szélesebb körben.
Kicsit más a helyzet az újabban oly gyakran hangoztatott műkedvelő kultúrával a szlovén oldalon.
A velünk együtt élők véleményem szerint kicsit eltávolodtak a hagyományból táplálkozó jellegtől, mind a képzőművészet, mind a népi kultúra egyéb válfajai terén a „mindent bele”-jelleg érvényesül.
De a kultúra más területein is – a pénzhiányra való hivatkozással – gyakran hangzanak el felelőtlen kijelentések a kultúra „termelésre fogásáról”: arról, hogy legyen önfenntartó, tartsa el maga magát! Ebből kifolyólag a szabadművészi státusz is módosult: háromévenként 1.500 eurós összegben. Amit egy tévéadásban szellemesen „zsebpénznek” neveztek, talán még annak sem felel meg.
MCSi Design