kele
perec1
garas1
63. évfolyam
21. szám
Megjelenés:
2019. 05. 23.
kiscim2119
 

Az Irodalmi Karaván vajdasági alkotói Lendván  

karavan20192Virág Gábor, a vajdasági Fórum Könyvkiadó szerkesztő-igazgatója, valamint Antalovics Péter, Döme Szabolcs és Mészáros Anikó, a fiatalabb nemzedék írói-költői a 2019-es évi Irodalmi Karaván kapcsolatépítő körút során múlt szerdán a Maribori Magyar Tanszéken, csütörtökön pedig a lendvai könyvárban irodalmi esten találkoztak a hazai közönséggel.

Ezen a résztvevőket – a tavalyi hasonló rendezvény kapcsán – tájékoztatták az egykor vajdasági magyar irodalomként emlegetett, Bori Imre irodalomtudós által több összefoglalóban vázolt, a 70-es és 80-as években „fénykorát” élő irodalom sokszínűségéről, a könyvkiadási programról és a művek recepciójáról. A rendszerváltások után azonban sok dolog megváltozott, amelyről Virág Gábor igazgató adott komplex képet, a kiadó mai „küldetését” hangsúlyozva. Virág kiemelte: az általa vezetett könyvkiadó alapítója a Magyar Nemzeti Tanács, finanszírozója pedig a Vajdasági Tartományi Képviselőház, akik évi 20–30 kiadványt támogatnak, emellett a Híd és az Életjel című folyóiratokat is pénzelik. A könyvpiacon való megjelenés nem könnyű feladat, az anyaországi terjesztés sem megfelelő, de azért idén is öt elsőkötetes könyvét szeretnék megjelentetni a magyar könyvhétre.

Az est folyamán sok mindenről, a hazai könyvkiadás helyzetéről, az alkotói folyamatról, az „ihlet percétől” a végső megvalósulásig tartó, gyakran sok kihívással és megpróbáltatással járó szakaszról is szó esett.

karavan20191

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben