kele
perec1
garas1
63. évfolyam
37. szám
Megjelenés:
2019. 09. 12.
kiscim3719
 

Az irodalomoktatásnak kompromisszumokat is kell kötni

pisnjak23191A magyar nyelvi és irodalmi Petőfi Sándor tanulmányi verseny a szlovéniai magyar közösség legrangosabb versenye, mely felöleli a kétnyelvű oktatás szinte összes diákját. A csökkenő létszámú generációk ellenére a versenyzők száma növekvő tendenciát mutat, ami már önmagában – az eredmények mellett – kitűnő közösségi hír. Pisnjak Mária, a Szlovén Köztársaság Oktatási Intézetének magyar nyelvi szaktanácsadója, a verseny országos versenybizottságának elnöke a kezdetektől irányítja a verseny előkészítését és lebonyolítását. Vele elemeztük a 20 éves versenytörténelmet.

 

– Húsz éve indult útjára a Petőfi Sándor tanulmányi verseny. Visszatekintve a kezdetekre, a kilencvenes évek végére, mit emelne ki?

– A Petőfi Sándor tanulmányi verseny a korábbi irodalmi vetélkedőből nőtte ki magát, amelyre háromfős csapatok neveztek be a kétnyelvű iskolákból. Idővel felmerült, hogy a Cankar-féle szlovén versenyhez hasonlóan szükség lenne egy magyar nyelvi tanulmányi versenyre is. A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet vezetőségével és az oktatási intézet versenyekért felelős munkatársával együttműködve elkészítettük a verseny szabályzatát, majd egy kísérleti évvel indítottuk a versenyt. Az első évtizedben a szabályzat értelmében az MNMI és az oktatási intézet társszervezők voltak, a most érvényben lévő szabályzat szerint a verseny szervezője az MNMI, az oktatási intézet pedig szakmai támogatást nyújt.

– Milyen célokat tűztek ki ezzel a versennyel?

– Kezdetben a verseny csak az általános iskola utolsó két évfolyamának a tanulóit és a középiskolás diákokat célozta meg, aztán idővel az általános iskola alsóbb osztályaira is kiterjedt, így ma az általános iskola második osztályától a középiskola utolsó évfolyamáig várja a magyar irodalmat kedvelő tanulókat. Az első években kizárólag klasszikus irodalmat olvastak a versenyzők, majd később a kortárs irodalom felé fordultunk, amely jobban megszólítja a mai fiatalokat és amellyel az iskolában nem foglalkoznak eleget.

– Milyen részvételi arányról beszélhetünk? Sikerül-e „felvenni a harcot” az egyre csökkenő létszámú generációkkal és az érezhető asszimilációval?

– A versenyzők száma nem csökken, hanem növekszik. A kicsiknél kimondottam nagy az érdeklődés, a magyart anyanyelvi szinten tanulók zöme indul a versenyen. Az idei évben rekordszámú versenyzőről beszélhetünk. Lehet, hogy ösztönző az is, hogy mindenki megkapja a könyvet, találkozhat az írókkal a díjkiosztón... Aki az iskolai évei alatt minden évben részt vesz a versenyen, az tizenkét magyar könyvvel gazdagodik.

– Milyen irányelvek szerint történik a versenyirodalom kijelölése? Kell-e olvas(tat)ni úgynevezett bestsellert vagy sem? Ez a kérdés felvetődött az idei író-olvasó találkozón is... Milyen dilemmák merülnek fel?

pisnjak23192– Az utóbbi években mindig egy központi témához választunk műveket, ami eléggé megnehezíti a választást. A másik szempont, hogy az olvasott műveknek amellett, hogy szívesen olvassák őket a fiatalok, legyen irodalmi értéke. Ennek a komplex szempontnak leginkább a középiskola esetében nehéz eleget tenni. A középiskolás diákok egy különleges és érdekes korosztály, amely ifjúsági irodalmat már nem szeret olvasni, de még nem feltétlenül érett arra, hogy nagyon komoly irodalmat olvasson, annak ellenére, hogy – véleményem szerint – a diákok az oktatási folyamatban a középiskola 1. és 2. osztályában olvassák a legnehezebb irodalmi műveket.

Nem élezném ki arra a kérdést, hogy bestsellert olvassanak, vagy sem. Szerintem az irodalomoktatásnak a maga módján kompromisszumokat is kell kötnie: ahhoz, hogy a gyerekek szeressenek olvasni, nem feltétlenül a legnehezebben olvasható, magas irodalmi értékkel bíró műveken át vezet az út. Természetesen ilyen műveket is adjunk a kezükbe, ha arra érettek. A magyar irodalomra jellemző, hogy kevés az olyan hosszabb prózai alkotás, amely súrolja a kettőnek, a könnyedebb irodalomnak és az irodalmi értékű irodalomnak a határát. A szlovén irodalomban például több ilyen mű, illetve szerző van. A magyar kortárs irodalom sokkal filozofikusabb és kevésbé cselekményes, olvasmányos. A verseny ennek ellenére, gondolok itt a középiskolásokra, semmiféleképpen sem mehet el a bestseller irányába.

– Melyek azok a témák, amelyek az utóbbi években a középpontba kerültek? Mennyire következett a témaválasztás társadalmunk jelenéből, illetve fel akarja-e hívni a versenyirodalom valamire tudatosan is a fiatalok figyelmét?

– Vannak témák, mint pédául a barátság, a család, amelyek örök érvényűek, csak koronként más formát öltenek. Aztán vannak olyanok, amelyek egy adott pillanatban fontosabbak, a társadalomban is nagyobb figyelmet kapnak, például a fogyatékkal élők, azaz a sajátos nevelési igényű személyek befogadása, illetve az elfogadás minden fajtája. Erről tizenöt évvel ezelőtt szinte nem beszéltünk. A nevelési kérdések, például a toleranciára nevelés, biztosan nagyobb hangsúlyt kapnak napjainkban. Azzal, hogy kortárs szerzőket olvasunk, logikus, hogy „kortársabb” témák jelennek meg.

– Az utóbbi években a verseny díjkiosztóját mindig megtiszteli legalább egy olvasott szerző. Az idén például mindketten, Molnár T. Eszter és Háy János is jelen voltak. Miért tartja ezt fontosnak?

– Már több mint egy évtizede bevezettük a díjkiosztóval egybekötött író-olvasó találkozót. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy a versenyzők találkozhatnak a mai szerzőkkel, akiktől szabadon kérdezhetnek műveikról, az életükről. Látják, hogy ők is hús-vér emberek, bepillantást nyerhetnek alkotói titkaikba. A fiataloknak jobbnál jobb kérdéseik vannak. Gondolkodnak, néha úgy érzem, hogy bennük is él az alkotási vágy.

– A versenydolgozatokat értékelve, figyelemmel követve, összehasonlítva az évek során, véleménye szerint melyek a muravidéki magyar diákok nyelvi jellegzetességei, erősségei, illetve gyengéi?

– Visszatekintve az elmúlt húsz évre, azt gondolom, nincs okunk különösebb panaszra, ami a szövegalkotást, a véleménykifejtést illeti. A szókincs terén is látok pozitív elmozdulást. Igaz, hogy nem minden tanulóra, diákra igaz ez, de vannak kimagasló teljesítmények – és mindig is voltak –, amelyek teljes mértékben megállnák a helyüket az anyaországi versenyeken is. Azzal együtt, hogy a mi versenyeink bizonyos tekintetben – témaválasztás, feladattípusok – korszerűbbek, mint a magyarországi versenyek.

– Készült-e valamilyen szakmai felmérés, értékelés a versenyről?

– Mi olyan kicsi közösség vagyunk, hogy külön felmérés nem szükséges, mert az ember szinte személyesen találkozik a versenyzőkkel is, a tanároktól meg szintén jönnek a különböző visszajelzések. Nem mindig lehet ugyanolyan szöveget kijelölni: vannak évek, amikor szimpatikusabb az adott irodalmi mű, és vannak, amikor kevésbé. Van, amikor könnyebben olvasható, és van, amikor nehezebben.

– Miben látja a verseny legnagyobb erejét a jövőt illően?

– Egy közösség megmaradása azon a szellemi tőkén múlik, amit ki tud termelni magából. Azt hiszem, hogy ilyen szempontból a Petőfi Sándor tanulmányi verseny díjkiosztóján az elmúlt húsz évben, idén és a következő években ülő tanulók és diákok a mi jövőnk záloga. A mindenkori közösségünknek és vezetőségének arra kell törekednie, hogy ezeket a fiatalokat megtartsa a szülőföldjükön, mert valójában a mi jövőnk csak rájuk épülhet. Azokra, akik részt vesznek a versenyeinken, akiket a színpadon látunk táncolni, verset mondani, akik őrzik és szeretik anyanyelvünket.

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben