Szeretet – ok és előjelek nélkül

  • Nyomtatás
  • havas41191Havas Judit előadóművész előadásában október 3-án monodrámaként, pódiumdarabként láthatta a muravidéki közönség Szabó Magda: Az ajtó című regényét a lendvai  Bánffy Központban.

    Az előadás központi témája az írónő és házvezetőnője, Emerenc kapcsolata, titok-világuk összeomlása – áll a monodráma rövid, egymondatos ismertetőjében. A dráma dialógusaikra, monológjaikra épül.  

    Mi az az érzelem, ami e között a két ember – Emerenc és az írónő – között kialakul? Mi az a pogány szenvedély, amivel a klasszika-filológiában és a kereszténységben ugyanolyan mélyen hívő Szabó Magda író összeköti őket, őket, akiknek tulajdonképpen semmi közük nincs egymáshoz? – ilyen kérdéseket vet fel a rendező, Radó Gyula és az előadó, Havas Judit a regény monodrámai színpadi átdolgozásában. A Bánffy Központ barna termében egyfajta pódium-előadást láthatott a közönség, hiszen a kilenc széken kívül az előadó a színpadi szövegen és az előadói-színészi fogásokon, az átszellemültséget jelző mimikán kívül másba nem kapaszkodhatott.

    havas41192A szerző a két nő kapcsolatát, ahogy azt Szabó Magdától megszokhattuk, nem az európai civilizáció berögződött kapcsolatrendszeréből (szerelem, barátság, bajtársiasság stb.) – vezeti le, hanem egy ősibb, „barbárabb” dologból. A szerelemhez hasonló szimpátiából, mely láss csodát, példaértékűvé, mindkét fél számára elfogadhatóvá nemesül – „ok és előjelek nélkül”, s a halálig tart.

    Ennek a fura kapcsolatnak a szeretet adja meg az alaphangját, biztos hátterét, s a kettőjük közötti titok, amely kint és bent egyaránt jelen van, így az „ajtóval őrzött” bensőnk titkokkal teli világának és „az ajtón túli” külvilágnak a párharcát is szimbolizálja.

    Az 1 órás és 10 perces előadásnak minden mondata – kivétel nélkül, függetlenül attól, hogy melyik féltől származik – súlyos erővel bír. A színésznő pedig hol az egyik szereplő bőrében, hol a másikban (de a kettő tulajdonképpen egyet jelent) próbál egyensúlyt teremteni. Mi között? Talán közte és a közönség között is, és talán a színpad és a nézőtér közötti közelség is segítség volt abban, hogy Szabó Magda szövegében – ki-ki kedve szerint gyönyörködve, az igazságtartalmát fürkészve – bonyolult bensőnkhöz is közelebb juthattunk. Ha nem így történt, ha csak megérintett bennünket az író szelleme, akkor sem panaszkodhatunk. Mert Havas Juditon igazán nem múlt az egész. Köszönet érte!