kele
perec1
garas1
63. évfolyam
47. szám
Megjelenés:
2019. 11. 21.
kiscim4719
 

Magány – muravidéki és univerzális egyben 

ms galeria41191A Muraszombati Galériában október 3-án megnyílt a Magányok – a szorongás kifejezései a „muravidéki” képzőművészetben című áttekintő festészeti kiállítás, melyet a muravidéki szlovénok anyanemzethez csatolásának 100. évfordulójára állítottak fel.

„A kiállítással azt szeretnénk szemléltetni, hogy a Muravidék a képzőművészet területén sem egy magányos bárka, mely céltalanul úszik saját névtelensége és reménytelensége mocsarában. A Muravidék úgyszintén nem az a térség, ahol minden teljesen más, jóval unalmasabb és fejletlenebb, mint bárhol Szlovéniában. A kiállított alkotások azt tárják elénk, hogy a képzőművészet a Muravidéken nem egy mindentől – sem rossztól, sem jótól – elszigetelt művészet, melynek az ország többi részein fejlődő művészethez semmi köze. A munkák minősége és maga a művészeti kifejezés nem lokális, hanem univerzális jellegű: magányosságot, szorongást és melankóliát kifejező alkotásokat a világ minden részén találunk. És ez nem azt jelenti, hogy valami, ami egy kisebb környezetben születik, azzal, hogy univerzális mondanivalót hordoz, elveszíti saját identitását” – mutatta be a kiállítást Robert Inhof kurátor, a galéria igazgatója.   

A tárlat 13 muravidéki művész alkotásait sorakoztatja fel: Igor Banfi, Baumgartner Dubravko, Nikolaj Beer, Robert Černelč, Sandi Červek, Danč László, Marjan Gumilar, Štefan Hauko, Huzjan Zdenko, Nataša Kos, Franc Mesarič, Mirko Rajnar és Dušan Šarotar művei tekinthetők meg. A festmények a galéria állandó gyűjteményének darabjai, és valójában a válogatás válogatását jelentik, mivel – a galéria helyiségadottságai miatt – a tematikai keretbe sorolható összes művet nincs lehetőség egyszerre kiállítani. 

ms galeria41192A kiállítás témája – amint Inhof már kiemelte – a magányosság, a szorongás és a melankólia, az a közös nevező, mely jó ötven év keresztmetszetében kimerítően megjelenik számos muravidéki alkotónál. „Szinte lehetetlen, hogy valaki ezen alkotások előtt a közöny, a játékosság vagy a lelkesedés érzéseit élné meg” – vallja Inhof.

Ez a téma viszont távolról sem az egyedüli téma, mely a muravidéki képzőművészetet jellemzi. Azon alkotások és alkotók kifejezőereje viszont más, ezért Inhof nem kapcsolta be a jelen kiállításba. A kiállítás e művekkel nem lenne más, mint egy sor alkotás felvonultatása, és nem a muravidéki képzőművészet méltó és átfogó bemutatása. Most témájában kerek kiállítást láthatunk, mely 2020. január 23-ig tekinthető meg. 

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben