kele
perec1
garas1
63. évfolyam
49. szám
Megjelenés:
2019. 12. 05.
kiscim4919
 

Készül a Vágyakozás a lövészárkokból rádiójáték

radio46190A Muravidéki Magyar Rádió (MMR) lendvai stúdiójában a napokban fejezik be a Vágyakozás a lövészárkokból című Népújság-kötet, a szentlászlói Jankó Zsigmond és Kovács Matild 1. világháború alatti levelezése alapján készült négyrészes rádiójátékot.

 

Fölső képünkön: A rádiójáték csapata az MMR stúdiójában: Kováts Dóra, Bálint Péter, Csermák Zoltán, Györkös Goran és Helvaci Ersan David.

 

radio46191A 2014-ben megjelent könyv „hangos utóéletéről” ismét Csermák Zoltán ismert magyarországi médiaszakember gondoskodott, megírva a forgatókönyvet, elkészítve a zenei válogatást (gerincét a Muravidéki magyar népzene című gyűjteménykötetből merítve) és – mint fogalmazott – belekóstolva a dramaturgiai feladatokba is. Szaktanácsaival Sári László kiváló rádiós is hozzájárult az anyag végső változatához. „Már a könyv megjelenésekor beszéltünk arról, hogy az első világháború évfordulója kapcsán ennek a levelezésnek mint valóságos regénynek igazán el kellene jutnia a magyar közvéleményhez. Akkor elhatároztuk, hogy rádiójátékot készítünk. Az MMR és a Vajdasági Rádió közösen szerette volna elkészíteni, végül az MMR készíti el, de a Vajdasági Rádió is sugározni fogja. A játék első része a tűzkeresztségről szól, a második a háborús hétköznapokkal foglalkozik, a harmadik rész a harcokat mutatja be, míg a negyedik szubjektívebb jellegű, a Vágyakozás és az ünnepek címet kapta, mert egy kicsit már az ünnepeket vetíti előre, hiszen a rádiójáték a tervek szerint karácsony előtt fog adásba menni” – mondta Csermák Zoltán.

radio46192A szerepeket a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színészei alakítják, Bálint Péter (narrátor), Helvaci Ersan David (Zsigmond) és Kováts Dóra (Matild). A vágói, hangmérnöki munkát Györkös Goran, az MMR munkatársa végzi. „A felvételeket vasárnap fejeztük be, a színészek kiválóan felkészülve érkeztek, s úgy tűnik, minőségi anyagot vettünk fel. Élővé tették, nem egy múzeumi párbeszéd lett, így egy mai fiatal is megtalálhatja benne az izgalmat” – véli Csermák Zoltán.  

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben