kele
perec1
garas1
63. évfolyam
49. szám
Megjelenés:
2019. 12. 05.
kiscim4919
 

A kultúránk összeköt bennünket

goicsko4819„Fontos, hogy a kultúra gazdag kincsestárából naponta meríteni tudjunk, hogy naponta meg tudjuk élni azokat az élményeket és tanításokat, amelyeket az irodalom, a néptánc és a népzene közvetíteni tud számunkra…”

„… A kultúra igazi tartalmát a zene, az irodalom, történelmünk, múltunk és hagyományaink mellett az anyanyelvünk, öntudatunk, értékeink és emberségünk adja” – hangzott e nemes gondolat péntek este Szentlászlón, az V. Goricskói Kulturális Találkozón. Ezt a nagy közös rendezvényt – kisebb kihagyásokkal – 2012 óta szervezik meg azzal a céllal, hogy még szorosabb kapcsolatok alakuljanak ki a csoportok és a térség falvai között. A találkozó idei szervezői, a Szentlászlói József Attila Művelődési Egyesület és a maráci magyar önkormányzat ezúttal egy egész estét kitöltő programmá bővítette a hagyományos rendezvényt. A műsor első részében a közönség megismerhette a goricskói magyar falvak művelődési egyesületeinek hagyományőrző munkáját, majd a nap a „Jaj de szépen muzsikálnak…” című táncesttel folytatódott, nótával, szórakozással.

 

 

Az estét a domonkosfai népdalkör énekkara nyitotta meg szalafői dalokkal, majd a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola Ugrós táncegyüttese vonult a színpadra, a gyerekek Lendva-vidéki polgári táncokat és csárdásokat jártak. Barić Melisa, a hazai ME versmondója Radnóti-verset szavalt, majd újabb népdalblokk következett, a hodosi Őrség Művelődési Egyesület népdalköre vasi dalcsokrot adott elő Horváth Károly gyűjtéséből. A rendezvényt a szentlászlói néptánccsoport fellépése zárta, akik már a harmadik generációt képviselik a néptáncegyüttes történetében. A csoport a vidék polgári táncait mutatta be és alapozta meg a hangulatot az este folytatásához. A fellépő tánccsoportokat a Harangláb népzenei együttes kísérte.

A mulatság előtt azonban még a szervezők nevében Vugrinec Zsuzsi, a maráci MNÖK elnöke szólt a találkozó eszmei fontosságáról, hagyomány- és identitásőrző szerepéről. – A kultúra megkülönböztet, de egyben hasonlóvá is tesz bennünket, nem csak itt, hanem az egész világon. Összeköt bennünket a múlttal, a jelennel és a jövővel. A mi feladatunk ugyanaz, mint a szüleinké, a nagyszüleinké és az őseinké volt: továbbadni azt, amit kaptunk. Továbbadni a családban, az iskolában, a közösségben azért, hogy itt, ezen a helyen évtizedek múlva is szervezhessünk kulturális találkozót” – hangsúlyozta. A beszédet követően a szentlászlói művelődési egyesület vezetőjével, Dora Gézával emléklapokat nyújtottak át a fellépő csoportok vezetőinek. Az este ezután tánccal, szórakozással folytatódott.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben