kele
perec1
garas1
64. évfolyam
3. szám
Megjelenés:
2020. 01. 23.
kiscim0320
 

A 60 éves Naptár köszöntése

naptar0120A muravidéki magyar közösség évkönyve, a Naptár 1960-ban jelent meg először, és bár tartalma és külleme azóta sokban változott, a mai napig a vidék fontos krónikása, mely  minden évben megszakítás nélkül az olvasókhoz került. A 2020-as jubileumi kötetet, mely szintén már az olvasóknál van, társkiadóinkkal közösen december végén mutattuk be a Bánffy Központban.

Az évkönyvet most már hagyományosan a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, azaz a Népújság, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség közösen adja ki. A 60 éves Naptár jubileumi kötetének megjelenése alkalmából bemutatót is szerveztünk, melyet alkalmi kiállítás is kísér: a Bánffy Központban február elejéig tekinthető meg a korábbi Naptár-címoldalak válogatása.

 

 

A 2020-as Naptár bemutatójának és a kiállítás megnyitójának közönségét a társkiadók nevében is üdvözölte Soós Mihály, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója, valamint Bacsi Zsuzsanna, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség alelnöke.

– A Naptár 60 éves történetében több száz szerzőnek több mint másfélezer írása jelent meg a mezőgazdasági tanácsoktól egészen az irodalmi alkotásokig, de mindig volt, illetve van egy vezérfonala: a muravidéki, illetve a vidékhez kötődő embert, az ő gondjait, örömeit és terveit helyezi a középpontba – hangsúlyozta a szerkesztőbizottság nevében Király M. Jutka, a Népújság felelős szerkesztője. – Visszalapozva az elmúlt évtizedek köteteibe, a vidék története, a hely és a kor szelleme bontakozik ki előttünk, mellyel felbecsülhetetlen helytörténeti, honismereti és irodalmi kincs van a közösség birtokában. Digitális korban, gyors változások közepette élünk, de a Naptár készítőiként szeretnénk, hogy a kötet szerepköre és jelentősége megmaradjon a 21. században is – emelte ki a szerkesztő.

Méltatva a kiadvány jelentőségét a magyar közösség és identitása megőrzése szempontjából, Göncz László történész, az MNMI egykori igazgatója is kulcsfontosságúként a jövő kérdését emelte ki. Farkaš Brigita könyvtáros, a Naptár repertóriumának szerzője pedig a 60 éves kiadvány legérdekesebb bibliográfiai adatait ismertette, melyről a jubileumi kiadványban is készített egy átfogó összeállítást. Ismertetőit a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években megjelent cikkrészletek színesítették Szőke Krisztina tolmácsolásában.  

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben