kele
perec1
garas1
64. évfolyam
21. szám
Megjelenés:
2020. 05. 28.
kiscim2120
 

A színházba járókat is igyekeznek kárpótolni

szinhaz1920A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ (KKK) által működtetett Színház- és Hangversenyteremben egyelőre nincs semmilyen látogatható program. Hogy milyen formában indul be újra a színházterem, illetve a szabadtéri színpad működése, ebben a pillanatban még nem tudni. – Ez attól is függ, hogy milyen produkció áll majd rendelkezésre, elsősorban a színielőadásokra gondolva. Minden bizonnyal a tervezett, de elmaradt rendezvények újragondolására lesz szükség.

Az újraindulásnál kellő türelemre és nagyfokú optimizmusra van mindannyiunknak szüksége – mondta Halász Albert, a KKK igazgatója. Mint ismeretes, a könyvtár május 4-től korlátozott könyvtári szolgáltatással a megszokott időtartamban tart nyitva, hétfőtől pedig a fiókkönyvtárak is működnek. – A mintegy 2700 könyvtári anyagból keddig mintegy 700 egységet hoztak vissza a tagok, akik megértéssel fogadták a korlátozott működést. Dolgozunk azon, hogy a második lépésben a könyvespolcok hozzáférhetőségét is lehetővé tegyük. Sajnálatos, hogy ilyen formában, de ismét beigazolódott, hogy a kultúra milyen fontos szerepet tölt be az életünkben és mennyire hiányzik, ha nem vagy csak korlátozottan hozzáférhető – mondta még Halász Albert.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben