kele
perec1
garas1
64. évfolyam
39. szám
Megjelenés:
2020. 10. 01.
kiscim3920
 

Délvidék tánchagyományai a Muravidéken

magyar allami delvidekA Magyar Állami Népi Együttes augusztus 25-én és 26-án Domonkosfán és Lendván vendégszerepel. Az Ezerarcú Délvidék összeállítás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a Délvidéken élő népek sokszínű hagyományos kultúráját. A vendégszereplésről és az előadásról Mihályi Gáborral, az együttes vezetőjével a most folyó felvidéki turné harmadik állomása, a komáromi fellépés előtt beszélgettem.

 

Egy vészterhes időszakban vállalkozott muravidéki vendégszereplésre a Magyar Állami Népi Együttes.

Öt hónap bezártság után léptünk ismét színpadra augusztusban, így az együttes tagjai a tudásuk legjavát kívánták nyújtani a felvidéki turnénkon: Királyhelmecen, Füleken, Komáromban és Somorján. Úgy érzem, az első két előadás tökéletesen sikerült. Nem is tudom, ki örült jobban, a nézők, akik láthattak minket, vagy mi, hogy közönség előtt léphettünk fel. A sikeres szereplések élménye inspirál, s elkísér minket a Muravidékre is, ahol az elmúlt év májusában idehaza bemutatott Ezerarcú Délvidék előadást visszük színpadra. Az előadást alapos felkészülés előzte meg.

A mostani előadás egy hosszabb munkaprogram negyedik állomása.

    A Magyar Állami Népi Együttes egyik legfontosabb küldetésének tekinti a határon túli területek táncos-zenei hagyományainak színpadra állítását. A folyamat vége felé járunk, amelynek nyomán lassan körüljártuk a Kárpát-medencét. Egy antológia jellegű válogatás készült a Felvidék kultúrájáról Kincses Felvidék címen, majd ezt követte a Megidézett Kárpátalja. Erdélyt Az örök Kalotaszeg és az Édeskeserű mutatta be: míg az előbbi egy kisebb tájegység tradícióját képviselte, addig az utóbbi szinte a teljes erdélyi tánc és zenei hagyomány lenyomata.

Hogyan foglalná össze a délvidéki előadás koncepcióját?

    Délvidéken is folytatjuk a korábbi összeállítások szellemiségét: nemcsak az ott élő magyarok, hanem a velük együtt élő különböző nemzetiségek kultúráját is ugyanolyan erővel és érzékenységgel jelenítjük meg a színpadon. Igen, azt gondoljuk a tradícióról és a teljes magyar kultúráról, hogy Szent István országában a nemzetiségek évszázadokig éltek együtt, hatással voltak egymás hagyományaira, és egyben gyarapították is a másikat.

E sokszínűség miként jelenik meg a színpadon?

    Nagyon nagy területet kellett figyelembe venni. Természetesen a műsor gerincét a délvidéki magyarság táncai adják, szám szerint négyet válogattunk ki. Emellett a jelen uralkodó nemzeteinek, a szerbeknek és a horvátoknak a tánchagyományait is bemutatjuk. Ezen kívül a románok táncaiból is idézünk, valamint sváb és cigány táncok is helyet kapnak a válogatásban, de megemlékezünk az ott élő bukovinai székelyekről is.

Minden előadás színpadra állítása csapatmunka eredménye. Ebben a műsorban két fiatal alkotót mindenképpen ki kell emelnem: Kocsis Enikőt és Fitos Dezsőt, akik más egyebek mellett a koreográfiákat is jegyzik.

Említette, hogy nagyjából bezárult a Kárpát-medencét reprezentáló kör, de még nem beszéltünk Szlavóniáról és a Muravidékről.

    A délvidéki összeállítás nem kizárólag a Vajdaságot öleli fel, a mai Horvátország területén élő magyarság is megjelenik, s a Muravidéket is érintjük egy-egy zenével és tánccal. Ezeken túl dél-alföldi és dél-dunántúli táncok is színpadra kerülnek, hiszen a trianoni határok jelen előadásban sem vehetőek figyelembe.

Jövőre ünneplik megalapításuk hetvenedik évfordulóját. Hogyan készülnek a jeles ünnepre?

    Hetven év jelentős korszak: akkor tudjuk méltóképpen megünnepelni, ha az egész évadot ennek szenteljük. Mivel a Magyar Állami Operaház felújítása még folyik, így áprilisban a Budapesti Operettszínházban egy gálaműsorral nyitjuk az évadunkat. Meghívást kaptunk a Szegedi Szabadtéri Játékokra is, illetve a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a húszéves Naplegendával lépünk fel. Szintén az évfordulót szolgálja a Történetek a Magyar Állami Népi Együttesről című film, amelynek első három része már elkészült, s az utolsó két rész bemutatóját ősszel tervezzük az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Természetesen számos előadáson lépünk fel a Corvin téri székházunkban. Vendégül várjuk a belgrádi Kolo nemzeti táncegyüttest, s Zágrábból a Lado Horvát Állami Népi Együttest. A zenekarral is komoly terveink vannak, szeretnénk, ha láthatná a közönség, ahogy művészeink együtt muzsikálnak Kelemen Barnabással, a Ferenczi György vezette Rackajammel, vagy éppen Lajkó Félixszel. Az ünnepi év kínálatát így szélesre nyitjuk, s minden programra szeretettel várunk, s elvárunk vendégeket a Muravidékről is.

 

MCSi Design