kele
perec1
garas1
63. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2019. 09. 19.
kiscim3819
 

A vajdasági és a muravidéki irodalom összefonódásairól

tari22162Tari István József Attila-díjas költő, jeles közéleti személyiség vendégszerepelt csütörtökön a Lendvai Könyvtárban. Az irodalmárral, a muravidéki közélet és irodalmi élet jó ismerőjével, irodalmunk barátjával Bence Lajos költőtárs beszélgetett.
Az 1935-ban született költő tanulmányai befejezése után évekig a Képes Ifjúság című lapnál dolgozott, majd a háborús évek következtek, így négy évig kellett bujdosnia a besorozások és behívók elől. De tudta, a morálisan is lezüllesztett néphadsereg nem lesz képes átfogó mobilizáció véghezvitelére.
2000 után a politikában keresett menedéket, öt évig volt Óbecse alpolgármestere, jelenleg a Magyar Nemzeti Tanács tagja, korábban évekig a Magyarkanizsai Írótábor és más konferenciák szervezését vállalta. Arra a kérdésre, hogy politikusként hogyan értékeli az egyre fogyatkozó, elköltözéssel és külföldre távozással gyérülő vajdasági magyarok helyzetét, s ténylegesen is „mindenki elment-e már?”, Tari saját példáját hozta fel, aki a szülőföldön maradás mellett döntött. A kivándorlás és a háború következményei nem egyértelműen negatívak, egyfajta tisztulási folyamat is elindult a közösségben a nemzettudatot illetőleg.
tari22161Tari István sokoldalú ember és személyiség, a versírás és a megzenésítések intézése mellett grafikusként is tevékeny, korábban saját köteteit komputergrafikával ő maga látta el. Az aldunai Bukovinából kitelepített székelyek szálláshelyének megkeresésével, halász-vadász életmódjuk rögzítésével egy kiveszőben lévő népcsoport nehéz életét mutatta be dokumentációs szándékkal. A vallomásokból minden kisebbség aktuális kérdésfelvetései világlanak ki az asszimiláció elleni harc és a „kikkel élünk együtt?” vonatkozásában, fájó aktualitásával.
Tari végül a vajdasági magyar írók és muravidéki sorstársaik között kialakult, közel 40 évre visszavezethető kapcsolatokról is szólt: – Még emlékszem, amikor Szúnyogh Sándor a 70-es évek végén Bence Lajos feltűnésével örömmel jelezte: Megvan az utánpótlás! Majd Bence ugyanezt ismételte meg Halász Albert megjelenésével, s a sor immár Zágorec-Csuka Judittal és a legfiatalabbal, Pál Péterrel folytatható...
A sikeres esten Šetar Lucija szavaló adta elő Varró Dánielnek a tévé elvetését és az olvasás megszerettetését ösztönző versét.
MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben