Tájkép gondolákkal?

  • Nyomtatás
  • gondola0921Lendva Község legnagyobb turisztikai beruházását kiemelten figyeli a nyilvánosság – ki várakozással, ki ellenkezéssel. Kétségtelenül merész projekt a gondolapálya, a drótköteles felvonó megépítése a városból a Lendva-hegyre. Mostanra nagyjából körvonalazódott már a fejlesztési terv, a hivatalos eljárások is elindultak. A terv igen komoly beavatkozást jelent a tájképbe és nyomvonal mellett lakók életébe is, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy ha megvalósul, akkor ez hol és miként történik.

     

    Merész terv vagy tájképet romboló beruházás?

     

    Lendva Község a közeljövőben több nagyobb beruházással kívánja fejleszteni idegenforgalmát, közülük az egyik a gondolapálya kiépítése a városból a Vinarium kilátótoronyig a Lendva-hegyre. A tervezett beruházást érdeklődés és kételyek is övezik, hiszen nagyszabású beavatkozást jelent a tájba. Azokat az ingatlantulajdonosokat, akiket érint a felvonó nyomvonala, a múlt héten az első tájékoztató ülésre hívta meg a község. 

    A kultúrotthonban megszervezett találkozóra 24 érintett telektulajdonos kapott meghívót, közülük 17-en vettek részt. A projektet a község vezetése mellett egy szakembercsoport – Tanja Lešnik Štuhec és Boštjan Brumen a Maribori Egyetem Turisztikai Karáról, Srečko Jesenšek, a felvonók műszaki szakértője, a pohorjei felvonó vezetője, Virag Oskar építész és Samo Mikluš, a Fem Consulting cég igazgatója, a projektterv szerzője – mutatta be. A tervek szerint zajmentes, környezetbarát felvonópályát állítanak fel egy kilométer hosszúságban, a nyomvonalon hét darab, 25 méter magas láb áll majd, a gondola belépőállomása a várpincészetnél, az egykor a szövetkezet által művelt szőlőkertnél (a telek a Földalap tulajdona), a kilépési állomás a toronynál kiépült terminálban lesz. A felvonó több kabinban körkörösen szállítja a vendégeket, ezeket egyelőre hét férőhelyesre tervezték.

    gondola09212– Volt lehetőség kérdezni, a kételyeket kifejteni, megjegyzéseket tenni. A találkozó konstruktív volt – nyilatkozta Magyar János polgármester a találkozót követően, amelyről a nyilvánosság a szervező hivatkozása szerint a személyi adatok védelme és a járványhelyzet miatt nem vehetett részt. – Megígértük, hogy a jobb betekintés érdekében jó gyakorlati példával is szolgálunk, s az érintetteket helyszíni látogatásra elvisszük oda, ahol élőben megbizonyosodhatnak egy ilyen felvonó üzemeltetéséről. Valószínűleg ez a szarajevói Trebevič lesz. A projekttel kapcsolatban lesznek még egyéni tárgyalások, biztosított a bérlet, illetve a kártérítések kifizetése is, értékbecslői szakvélemény alapján, megegyezés és szerződéskötés után – mondta a polgármester.

    Az ígéretek szerint a közeljövőben a beruházást bemutatják a Hegyi Helyi Közösségnek és a nyilvánosságnak is olyan formában, amilyet a járványügyi korlátozások lehetővé tesznek.

    A község szerint a felvonó tehermentesítené a hegyi utakat a forgalomtól. Magyar János kifejtette: ismerve a hegyi utak helyzetét, a gondola mindenképpen hasznos lenne, hiszen a turisztikai járműforgalomtól mentesíti a természeti adottságok és a hegy beépítettsége miatt bővítésre alkalmatlan utakat. Az utak rossz állapotára a Hegyi HK is folyamatosan figyelmeztet.

    A beruházó elképzelése szerint a gondola beindításakor a Lendvára látogatók egy új parkolóban hagyják a kocsijukat, s a régi városközponton átkelve közelíthetik meg a belépőállomást. A csökkentett forgalom javítja az életminőséget a hegyen – tették hozzá. Emellett a forgalom csökkentésére több más módot is fontolgatnak szigorúbb (az úttest fizikai lezárása rámpával) és enyhébb (a hegyi parkolási díj megemelése, a községi rendészet bevetése) változatban.

    A felvonó és a torony melletti étterem/vinotéka megépítésének tervezett költsége 8,1 millió euró plusz ÁFA.

    Lendva az eddigi egyik legnagyobb turisztikai beruházása megvalósításánál az EU 2021–2027 kohéziós politika újjáépítési alapjának támogatására támaszkodik, amely 85 százalékos támogatást biztosít. A projekt pályázatfüggő, ami azt jelenti, hogy pályázati társfinanszírozás nélkül a község nem tudja megvalósítani. A terv része a 2021–22-es költségvetésnek.

    – Egyedi az alkalom, s nem volna szerencsés kihagyni ezt, hiszen az újjáépítési alap révén Szlovénia keleti kohéziós régiójában, ahova a Muravidék is tartozik, a befektetőnek csupán 15 százalékot kell biztosítania. Számítani lehet a projektkészítési költségek visszatérítésére is – fejtette ki a költségekkel kapcsolatosan Magyar János.

     

     

    A község rendelkezik a nyomvonalváltozatokra vonatkozó tanulmányokkal, s rövidesen megkezdi az építési engedély beszerzéséhez szükséges egyéb okmányok elkészítését is, két tételre bontva: az étteremre és a felvonóra vonatkozóan. Folyamatban van a területrendezési hatóságok véleményének beszerzése is.

    A gondola projektdokumentációja elkészítésének folyamatában a következő lépés a kohéziós minisztérium (SVRK) ősszel várható pályázati kiírása lesz, addig pedig lehetőség lesz észrevételek kifejtésére.

    Többek fenntartásokkal viszonyulnak a projekthez és ellenzik, főleg abból a szempontból, hogy rontja a tájképet, tájidegen közművet jelent, zavarja a leendő pálya közelében élők magánszféráját, mindemellett viszont nem oldja meg a probléma lényegét, a hegyi közlekedést.

    A kabinos felvonóra a pályázat benyújtásának feltétele az építési engedély megléte az infrastrukturális minisztérium és a Lendvai Közigazgatási Egység részéről. Az esetleges sikeres pályázatot közbeszerzési eljárás követi.

     

    Zip-line – talán őszre

    A tervek szerint őszre elkészül a zip-line is a Lendva-hegyen. A több mint 500 méter hosszú, két acélkábellel ellátott úgynevezett átcsúszópályára a község már rendelkezik építési engedéllyel. A pálya kiindulási pontja a Lármafánál felállított fatorony lesz, a végpontja pedig a kilátóval szembeni telken. Várhatóan a héten megjelenik a LAS helyi akciócsoport pályázata, amelynek keretéből mintegy 160 ezer euró támogatásra számítanak. A projekt becsült értéke 260 ezer euró.