kele
perec1
garas1
65. évfolyam
16. szám
Megjelenés:
2021. 04. 22.
kiscim1621
 

Nem a díj hajtotta őket, hanem a dicsőség

nafta1021A muravidéki magyar értékek felkutatását célzó gyermekpályázat résztvevői nemzeti értékeink kidolgozása közben új tudással és hasznos tapasztalatokkal gyarapodtak. Ebben a rendkívüli időben a virtuális találkozások megszervezése, a kutatás, az esszék kidolgozása, javítása összehangolt szervezést igényelt – ebben vállaltak szerepet a mentortanárok, akikkel arról beszéltünk, hogy is zajlott ez a munka.

ertek balasko1021Balasko Vali, az 1. Számú Lendvai Kétnyelvű KÁI tanárnője a nyertes csapattal, illetve a második és a negyedik helyezettel dolgozott. A tanulói összesen hat sikeres pályázatot adtak le. – Ahogy a kiírás megjelent, egymás után jelentkeztek a tanulóim, így három csapatom is lett egyszerre. A gyerekeknek először az adatgyűjtést adtam fel, ők pedig folyamatosan küldték a meglévő anyagot. Próbáltam ellátni őket különböző tanácsokkal, hogy még minek nézzenek utána. Főleg az utolsó két hét volt nagyon szoros, rengeteget dolgoztunk, a hétvégéket is beleértve. Így utólag azt mondom, hogy általános iskolásoknak elég nehéz volt ez a pályázat. Nagyon örülök az eredménynek és büszke vagyok minden tanulómra. A fiúhármas pedig megérdemelte a győzelmet, hiszen nagyon komolyan vették a feladatot, igyekeztek, kutattak, kisfilmet, hangfelvételt készítettek, odafigyeltek arra, hogy mi hoz többletpontot, jó ötleteik voltak és tudtak önállóan dolgozni. De azt is el kell mondanom, hogy ők az első perctől fogva a győzelemre hajtottak. Nem a díj hajtotta őket, hanem a dicsőség.

ertek lazar1021Lázár Lenke tanárnő ugyanebben az iskolában a legfiatalabbakkal nevezett. Hetedikes tanulói először ódzkodtak a feladattól, majd kedvet kaptak és szorgalmasan végigvitték. Lenke már korábbról rengeteg adatot gyűjtött szülőfalujáról, így komoly anyaga volt kéznél, amikor a gyerekekkel megkezdte a felkészülést. – Mi egy picit előbbre voltunk, ami az adatgyűjtést illeti, hiszen már korábban feldolgoztam a két völgyifalui témát és a fotókat is csatoltam a saját képtáramból. A gyerekek ezekből a jegyzetekből dolgozhattak. Azt kértem, hogy tanulmányozzák őket, majd állítsák össze belőle a dolgozatot. Ez azért fontos, mert a gyerekek nem völgyifaluiak. Az aranycsiku legendája például teljesen új volt számukra. Elmondtam nekik, hogy mire figyeljenek, folyamatosan kapcsolatban voltunk, és közben végig próbáltunk még plusz adatokat gyűjteni, főleg lendvai kiadványokat böngészve. Sajnos a gyerekek nem készíthettek interjúkat, így plusz pontot nem kaptunk. De viszonylag gyorsan fel tudtunk készülni a két témából, úgyhogy nagyon örülök a harmadik helynek.

ertek stampah1021Štampah Mihály úgy látta, hogy a helytörténeti téma jól beleillik a kilencedikes tananyagba, ezért érdemes volna indulni a pályázaton. A Dobronaki KÁI-ban akadt is három olyan fiú, aki szívesen vállalta a megmérettetést. – Felosztottuk a feladatokat egymás közt, de megpróbáltam önálló munkára ösztönözni a fiúkat. A pályázat egyik fele kutatómunka volt. Ebben interjút készítettek a tudományos, majd a filozofikusabb oldaláról megvilágítva a témát. A két hangfelvétel mellett az interneten böngészve kutattunk még adatok után. A tanulóimmal a bürokratikus részét is megcsináltattam, megtanulták, hogy kell egy formanyomtatványt kitölteni, milyen határidőre dolgozni stb. Abszolút igazságosnak érzem, hogy akik nem lettek dobogósok, azok különdíjban részesültek, hiszen a gyerekek rengeteget dolgoztak és megérdemelték. Esetünkben három jóravaló gyerekről van szó, akik szívesen kutatgattak, és szerintem élvezték a munkát, a tudásvágy megvan bennük. A gyerekek sok újat tanultak különféle emberi értékekről, a régi időkről, hogyan változott meg a világ, az erkölcs stb.

Dancs Anna, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola tanára viszont csalódottságát fejezte ki a pályázat, az eredmény és a díjazás kapcsán is. Elmondta, hogy a diákjai szomorúan vették tudomásul az 5. helyezést.

– A diákoknak nagyon sok munkájuk benne van a pályázatban, valóban mindent beleadtak és rengeteget dolgoztak. Két kisfilmet is készítettek, illetve a kutatómunkában is szakemberekhez fordultak, hogy hiteles anyagot nyújthassunk be. Mindjárt külön szóvá kell azt is tennem – részben a diákok nevében is, hiszen tőlük is elhangzott az észrevétel –, hogy hetési Gergely-járás mint olyan nincs, göntérházi Gergely-járás van, amit mi is feldolgoztunk, annak a hagyományait élesztettük újra a kisfilmünkben. A diákokkal a díjazást szintén aránytalannak érezzük. Persze nem emiatt vettünk részt, de ha a munkát értékelik, akkor lehetne igazságosabb a nyeremény felosztása is. Mindezektől függetlenül nagyon jó volt a diákokkal együtt dolgozni. Ők már komoly tudással rendelkeznek, jól, logikusan gondolkodnak és tudnak önállóan dolgozni. Ha lesz a jövőben még ilyen alkalom, akkor biztosan újra jelentkezni fogunk – mondta Dancs Anna.

 

 

MCSi Design