kele
perec1
garas1
65. évfolyam
30. szám
Megjelenés:
2021. 07. 29.
kiscim3021
 

Egy szép korszak lezárása

pantovic2621– S hol van Pártosfalva? – kérdezte a 18 éves Pantovič Bernarda, akit 40 éve Kósa Jenő, a fokovci iskola tanára keresett fel tornisai szülőházában azzal a kéréssel, hogy legyen a pártosfalvi gyerekek óvónője. Nem utasította vissza, 40 évig maradt náluk, s a minap egy szép korszak zárult le a számára.

Az igazi emlékeket a szív őrzi, amit egy-egy fotó erősebben megdobbanthat, hiszen általa személyek, események elevenednek meg. Került néhány ilyen emlék Koroša Pantovič Bernarda óvónő szívébe is. A pályafutásából egy kép mindenképpen kedves, hárman vannak rajta, Bernarda, a szentlászlói Špilak Zlatko és fia, Liam. Zlatko az első gyerekgeneráció tagja volt, akivel Bernarda az óvodában foglalkozni kezdett, Liam pedig az utolsó, hiszen az óvónő nyugdíjba vonul. Bernarda a fotón ugyanazt a kosztümöt viseli, amelyiken 1981. szeptember 1-jén a 27 gyermeket és szüleit köszöntötte Pártosfalván.

– Nem volt egyszerű minden tapasztalat nélkül munkába állni. Azon kívül, hogy „Tatával” busszal mentünk megnézni, hol is van Pártosfalva, az óvodában annyian voltunk, hogy alig fértünk a játszóterembe. Vegyes csoporttal, 3–7 éves gyerekekkel foglalkoztam, egyedül, dadák nélkül. Nem is csoda, hogy az első nap után szinte sírva mentem haza, hogy ezt én nem fogom bírni. „Tata” azt mondta, lányom, csak egy évet, utána máshol keresünk munkát. De nem kellett! Engem Goricskón olyan melegen és szeretettel fogadtak, hogy később fel sem merült bennem, hogy elmenjek Pártosfalváról. Az első években busszal ingáztam Tornisáról muraszombati átszállással Pártosfalvára, s ha késett a busz, akkor gyalog tettem meg az utat Martjancitól Pártosfalváig. Volt, amikor a falusiak felismertek és autóval elvittek az óvodáig. Mert nekem oda el kellett jutnom, 27 gyermek várt rám – mondja a pályafutásának elejéről Bernarda, aki a kétnyelvű általánost Dobronakon végezte, az óvónőképzőt Mariborban, majd a magyar nyelv csiszolásának érdekében szinte minden nyelvi továbbképzésen részt vett. Tornisai származású férjével Pártosfalván alapított családot, ahol aktívan bekapcsolódtak a közösségi életbe.

Bernarda nyíltan vallja, mennyire büszke magyar nyelvi tudására és kétnyelvű okmányaira. A nyelvhez való viszonyulását a munkájában is visszaadta.

– Elmondhatom, hogy a négy évtized alatt a kétnyelvű nevelési munkában ezzel kapcsolatban nem volt probléma. Pedig kezdetben – amikor 33 gyermek is volt a csoportban – Berkeházáról, Lončarevciről és Jánosfáról, szlovén családokból is jártak hozzánk gyermekek. Senki nem mondta, hogy minek ez a nyelv, mit lehet vele kezdeni. Sokat! – ez lett volna a válaszom. Mindegyik nyelv gazdagít, nemesít, ha több nyelvet tudsz, több tudást sajátíthatsz el, nyitottabbá válsz, valamint itt a magyar szomszédságban élve a nyelv elsajátítása hasznos is. A gyerekeim is így viszonyulnak a magyar nyelvhez. Ők Pártosfalván fejezték be az általános iskolát, és semmit nem hiányoltak, nem lett káruk a kétnyelvűségből: sem tudásban, sem a közösségi életben – fejti ki Bernarda, kiemelve, hogy küldetése kibontakoztatásában köszönet illeti Kósa Jenő akkori iskolaigazgatót.

Bernarda a 40 év alatt a munkája során több változást is megtapasztalt. Az óvoda nyitottságát a szülői értekezletek mellett több közös találkozó, műhelymunkák, kirándulások gyarapították. A nyílt napokon, kiállításokon, a falusi ünnepélyeken – ahol az óvoda is mindig adott műsort – mindig nagy volt az érdeklődés. Mint mondja, úgy érzi, nagyon szép viszony alakult ki kölcsönösen a faluközösség és az óvoda között.

 

 

A szemlélet, melyet mindig szem előtt tartott: játék közben tanulni, gyermekként minél többet elsajátítani, megélni. A nevelő-oktató programot a saját ötleteivel gazdagította az anyanyelv, a kultúra, néphagyomány megőrzésére figyelve, nem sajnálva rá az időt és az energiát. Ebben nagy mértékben a munkatársa, Tea volt a segítségére. – Mert nincs szebb látvány, mint amikor a gyermek arcáról öröm és elégedettség, a sikerélmény hatása olvasható le. Ezért is szívesen működtem együtt a Népújság korábbi, Helló! című gyermekrovatával. Akkoriban az effajta megnyilvánulás nem volt szokásos. Viszont amikor csütörtökön jött a Népújság s benne volt a gyermekek rajza, az én kis írásom és fotóm, ez mindannyiunk örömére volt. Vártuk az újságot, a következő közlési lehetőséget. Ma a Kelepelőbe is szívesen írunk, rajzolunk, és a munkánkat viszontlátni mindig nagy öröm – mondja Bernarda.

– Negyven évet dolgoztam le egy munkahelyen, egy épületben, az életem egy része itt marad. Kilenc, a csoportomat látogató egykori óvodás gyermek gyermekei látogatják, látogatták az óvodát a pályafutásom alatt. Szép volt dolgozni, és elégedettség tölt el. Nem egyszerű búcsút inteni, sok a közös élmény. De tudom, hogy mindennek eljön ideje. Az ember tudja, el kell menni és helyet kell adni a fiataloknak, az új ötleteknek, energiáknak. Nekem meg egy új életvitel következik. A gyaloglás, a közös bringázás a férjemmel, a kert, befőttek készítése, a falusi krónika írása, az utazások és a három unoka – zárja a gondolatait Koroša Pantovič Bernarda.

 

 

 

MCSi Design