kele
perec1
garas1
65. évfolyam
30. szám
Megjelenés:
2021. 07. 29.
kiscim3021
 

Életre szóló emlék

cim erett2821A korábbi járványügyi intézkedések miatt a téli időszakban elmaradt érettségi bált mégis megtartották a Lendvai Kétnyelvű Középiskola végzős diákjainak nagy örömére. A hétfői ünnepélyes érettségi bizonyítványkiosztás keretén belül végre ismét hagyományos módon ünnepeltek a végzős diákok, a tanárok és a szülők.

 

Megvan az érettségi, elértünk a végére

 

A Lendvai Kétnyelvű Középiskola (KKI) sportcsarnokában hétfőn ünnepélyes keretek között osztották ki az általános, valamint a szakmai érettségi és záróvizsgák diplomáit, illetve bizonyítványait. Az iskolának a 2020/21-es tanévben egy gyémántérettségizője van, a gimnazisták 100 százalékban lettek sikeresek, két diák pedig maximális pontszámot ért el a záróvizsgán.

A végzős diákok nevében Abraham Sarah és Šetar Lucija gimnazisták mondtak búcsúbeszédet, majd Horváth Ferenc nemzetiségi parlamenti képviselő gratulált a diákoknak, s egyúttal reményét fejezte ki, hogy tanulmányaik befejezése után visszatérnek, hiszen egy térség csak akkor lehet sikeres, ha vannak fiatal és tehetséges tenni akarók. Hajdinjak Prendl Silvija iskolaigazgató köszöntőjében a nem hagyományos iskolaévre tért ki, amely már a valódi élet kihívásai elé állította az diákokat. Mindezek ellenére gyönyörű eredményeket értek el a zömében távoktatás keretében lebonyolított tanév során. – Bátran induljatok el az új úton és ne állítsanak meg bennetek a korlátok – mondta az igazgató, majd rátért az eredmények ismertetésére.

A Lendvai Kétnyelvű Középiskolában a 2021-es tavaszi vizsgaidőszakban 14 diák tett általános érettségi vizsgát – mindannyian sikeresek voltak, így az eredmény 100 százalékos volt. A legtöbb pontot Abraham Sarah (29), Bezdi Cyntia (28) és Šetar Lucija (27) érte el, és kitűnő érettségi eredménnyel büszkélkedhetnek. A gimnazisták elért pontszámainak átlaga 21,14, ami meghaladja az országos 20,76 pontos átlagot.

 

 

Az általános érettségi nyelvvizsgabizonyítványt 11 diák kapta meg, éspedig alapszinten (B1) két hallgató angolból és egy-egy diák német és spanyol nyelvből, valamint magasabb szinten (B2) hét diák angolból.

Szakmai érettségi vizsgát 37 diák tett (20 gépésztechnikus, 9 vegyésztechnikus, 7 mechatronikai technikus és 1 közgazdasági technikus), valamennyien sikeresen, így az eredmény itt is 100 százalékos volt. Pucko Domen (vegyésztechnikus) a maximális 23 pontot érte el, így gyémántérettségiző lett, négy-négy diák 21 és 20 pontot ért el, ami szintén kitűnő eredmény.

Az idei szakmai érettségi tavaszi vizsgaidőszakában 19 diák tett idegen nyelvi vizsgát, éspedig 14 diák angol nyelvből (a nyelvvizsgabizonyítványt mind a 14 diák megkapta), az ötből pedig, akik német nyelvből vizsgáztak, három diák kapta meg a bizonyítványt.

Záróvizsgát 23 diák tett, közülük 21 diák (91,3 százalék) volt sikeres, mégpedig 9 bolti eladó, 9 mechatronikai műszerész és 3 villanyszerelő. Két diák, Magyar Vanesa és Sobočan Leon, mindketten a bolti eladói programból a maximális (5) pontszámot érte el.

 

 

MCSi Design