kele
perec1
garas1
65. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2021. 09. 23.
kiscim3821
 

Egy ezermester régiséggyűjtő

kalmi2921A jánosfai Kozic Kolomant, vagy becenevén Kálmit jobbára Goricskón ismerik, de ott szinte mindenki. A Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola házmestere és az iskola egykori méhesének gondozója, méhészeti szakkörének korábbi vezetője egy valódi ezermester. Ezen kívül Kálmi már 50 éve gyűjt régiségeket is. Egy egész házat töltött meg a múltról mesélő tárgyakkal.

A családi birtok látványa már az útról kíváncsivá teszi az arra járót. Kis tavacska a ház mellett, ludak, tyúkok, mesébe illő idill, és még egy páva is illegeti magát, csak hogy teljes legyen a kép. A kapun túl a családi ház, hosszú udvarral, asztalos és kovácsműhellyel, amiben Kálmi is dolgozott. A másik oldalon pedig a méhes és a múzeum. Már a 120 éves bejárati ajtó szépsége mellett sem lehet csak úgy elmenni. Mesterünk egy maribori restaurátor útmutatásai alapján hozta helyre. – A földbe ásva találtam meg, tiszta feketén – mondja Kálmi. – Éppen akkor bukkantam rá, amikor a házhoz hozzáépítettem ezt a kis előszobát és ajtóm még nem volt hozzá. Úgyhogy nagyon örültem neki. Ilyen gyönyörű lett végül – mutatja és fordul a zárban a nagy kulcs. – Szerettem volna egy kis társalgót kialakítani itt, de ez is megtelt tárgyakkal – húzza meg a vállát mosolyogva. Van itt gesztenyési mesterek keze munkáját dicsérő láda, régi sílécek, hímzett faliterítők még nagyanyáinktól, étkészletek, mezőgazdasági eszközök, például kézi cséplő vagy a hálós szénahordó, ami már igazi ritkaság, valamint rádiók, televíziók. Ahogy belépünk a nagyszobába, még több tárgy fogad. Rendszerezve, téma szerint. – Kinőtte magát a gyűjteményem – mondja mosolyogva a házigazda, majd elindulunk sorról sorra. A legelső, amin nem győztem csodálkozni, a családi hagyaték. Kálmi dédnagyapja suszter volt, aki később Franciaországba ment idénymunkára és végül ott is maradt. A cipészmesterség eszközei, kaptafák, a régi cipők, az 1906-ból való, megbecsült bőrvarrógép mind fennmaradtak. A csizmavarrógép például egy valódi különlegesség. – Nagyon büszke vagyok erre, hiszen igazi ritkaságnak számít, az első világháború előtt ilyennel varrták a katonák csizmáját – magyarázza Kálmi, és meg is pörgeti a hajtókereket. Az is fantasztikus, hogy itt bármit meg lehet fogni, ki lehet nyitni, meg lehet próbálni, hogyan is működik. Kálmi maga is gyermeki kíváncsisággal nyúl még most is mindenhez, kiveszi őket a helyükről, és mindenről tud mesélni, tudja, honnan van, mire használták és kié volt.

 

 

– A gyűjtési szenvedélye mikor kezdődött? Fel tudja idézni? – kérdezem, és meglepő választ kapok: – 10 éves lehettem, amikor elkezdtem kincsek után kutatni. – mondja mosolyogva. – A többi velem egykorú gyerek a Kras csokoládé matricáit gyűjtötte, de engem az nem érdekelt, én inkább kimentem a szemétdombra és ott a mások által kidobott tárgyak között kincsek után kutattam. Gyerek voltam, ez nekem játék volt. Sok mindent hazahoztam, apám meg mérges volt és újra kidobált mindent. Később sem múlt ez a kíváncsiság a régiségek iránt. Amikor a közelben házat bontottak, én odamentem és átvizsgáltam mindent. Akkoriban 43 régi pénzérmét gyűjtöttem össze, amik ma már nagyon értékesek. A papírpénzeket később kezdtem összegyűjtögetni, néhányat ebből is kiállítottam, korona, pengő, márka, frank, de még kínai és mexikói pénzeim is vannak.

– Be lehet határolni, hogy körülbelül mekkora is ez a gyűjtemény, hány tárgy van összesen? – Nem igazán, hiszen ennél sokkal több van még a házban és a műhelyekben is. Apám asztalos- és bognármester volt, az ő szerszámai is még megvannak. Aztán a kovácsműhelyt is megőriztem, ahol szintén minden szerszám megvan. Egy egész raktárra való anyag van, itt tényleg csak a kisebb dolgok kaptak helyet, amik az elmúlt 100 évről mesélnek.

A következő polchoz lépünk, ahol iskolai eszközök, fatábla, napló, könyvek, iratok vannak. A következőn háztartási eszközök, a régi vasalóknak pedig szinte minden valaha használt típusa megjelenik szinte kronológiai rendben. Az utolsó például a hetvenes évek gyilkos vasalója, ami nem csupán elképesztő nehéz volt, de a szigetelési hiányosságok miatt az áramütéstől sok háziasszony lelte halálát vasalás közben. Majd elérkezünk a fényképezőgépek gyűjteményéhez, ami újabb kis történettel párosul. – A katonáság alatt kitanultam a fényképészet csínját-bínját is. Felszereltem magamnak itthon is egy labort és 1987-ig ezzel is komolyan foglalkoztam. Atán a fekete-fehér képek kimentek a divatból. A hetvenes, nyolcvanas évek fényképezőgépei között az orosz gépek nagyon keresettek voltak. Nekem is van egy különlegességem, egy mini fényképezőgép, ami valószínűleg akkoriban a legmodernebb lehetett, ügynökök vagy katonák használhatták. – Kicsit James Bond-os – jegyzem meg, és át is tanulmányozzuk, hogyan is működhetett a kis szerkezet.

Következnek a vekkerek, régi fodrász- és borbélyeszközök, konyhai eszközök, ősrégi focilabda bőrből kézzel összevarrva, amit még fűzővel kellett összehúzni pumpálás után. Fazekas termékek, cserépkályhacsempék készítéséhez formák, és egy 1838-as korsó, amely talán a legrégibb családi darab, és szintén a ház büszkesége. Végül elérkezünk a méhészeti részhez. – Valójában eleinte méhészmúzeumnak terveztem ezt az épületet, de a gyűjtemény túlságosan nagy lett. Így csak egy sarkot kapott a szakma, de itt is lehet találni olyat, ami máshol nincsen. Például kézi pörgetőt, ami egy falubeli emberé volt, vagy a papírzsákból készült védősisakot a méhekkel való munkához. Szinte naponta kijövök ide, körbesétálok, megnézegetem a tárgyakat és lenyugszom. Főleg most nyáron jó itt, kicsit hűvösebb is van, és nyugalom. Persze már nem egyedül jövök csak. Az unokák is szeretnek bejárni. Leakasztják a „nagy kulcsot” és hívnak, hogy papa, gyere, menjünk a múzeumba! – mondja Kálmi mosolyogva.

– A gyerekeket minden érdekli, kíváncsiak, én meg mesélek nekik. 1970 óta 50 évnyi gyűjtés eredménye van itt bent. Amikor nem volt még a járvány és egészségesebb is voltam, akkor nagyon sok turista látogatott el hozzám. Naponta érkeztek, régen még buszokkal is. Ebben az az érdekes, hogy én soha sehol nem reklámoztam magam. Mégis rajta vagyok az őrségi, magyarországi szórólapokon a turisztikai látnivalók között. Egyszer még a Kossuth rádió is megkeresett, de sok más médiában is szerepeltem, hol a múzeummal, hol a méhészettel vagy éppen a mézespálinka családi receptjével.

Múzeumi sétánk után még hosszasan beszélgettünk. Kálmi megmutatta a kovácsműhelyt is, ahol szinte beleégett a munka a fekete falakba. Mesélt a családjáról, a felmenőkről, a nagy eseményekről és bemutatta az unokákat is. Egy rendkívüli embert ismerhettem meg jobban, és már nem csupán egy méhész és régiséggyűjtő állt előttem, hanem egy ember, aki az őseitől számos tehetséget örökölt, a génjeiben hordozza azok minden tudását, szakértelmét, akit az élet munkára, szorgalomra tanított, de emellett is mindig talált hobbit, kedvtelést az életében. – Van olyan mesterség, amihez nem ért? – kérdezem végül. – Egy életen át sok mindent ki lehet tanulni, ami érdekel, s én amibe belekezdtem, azt csináltam teljes odaadással. A kőművesség, az ácsmesterség, a kovácsmesterség, az asztalos munkák, a méhészet, a pálinkafőzés mind része az életemnek. Azt hiszem, ami kell az élethez, ahhoz nagyjából értek…

 

 

MCSi Design