kele
perec1
garas1
65. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2021. 09. 23.
kiscim3821
 

Hodos Község: díszülés és díjak átadása

hodos kozsegi3021Hodos Község Tanácsa péntek este tartotta meg éves díszülését, amelyen Orban Lajos polgármester beszámolt az elmúlt rendkívüli időszak fejleményeiről, majd az elismerések kiosztására került sor.

A 21. községi ünnep programját a díszülés és a másnapi sporttalálkozó jelentette Hodoson, utóbbit a helyi fociklub szervezte. A díszülés csak kis létszámban, a meghívott vendégerke korlátozva zajlott. Orban Lajos polgármester ünnepi köszöntőjében az elmúlt időszakot a járványügyi intézkedések és korlátozások korszakaként jellemezte. Az elmúlt két év legnagyobb beruházásai között a sportpályán reflektorokkal felszerelt kisfocipályát, az utcai közvilágítás bővítését, az ifjúsági központ területén felállított újabb mobilházat, néhány bekötőút és erdei út javítását, valamint a tó körüli tanösvény karbantartását említette. A magyar nemzetiségi önkormányzat beruházásait is felsorolta, a szlovén gazdaságfejlesztési alapból az őrtornyok és a kapornaki tájház felújítását, illetve a községháza új konyhai berendezését szintén a helyi magyar önkormányzat hozzájárulásával vásárolták meg. A beszédben azon tervekről is szólt, amelyek még a tervezés fázisában vannak. Beszédében külön kitért a járvány helyi vonatkozásaira, és lényegében a tavalyi és idei kitüntetéseket is ennek szellemében ítélték oda. Aranyplakettben részesült a domonkosfai Čahuk Ernest textilkisiparos, aki a járvány első hullámában alapanyagot ajánlott fel a községnek védőmaszkok varrásához. Szintén aranyplakettet kapott a vanečai Škaper Goran mezőgazdasági nagyvállalkozó, aki a községben számos fölterületet művel; üzemét az egykori Luthar malomhoz tartozó birtokon alakította ki és tartja karban a területet.

Hodos Község oklevelét azon polgárok kapták, akik önkéntesen varrtak maszkokat a járvány első hullámában – Balek Tatjana, Könye Andrej, Magyar Martina, Matus Gizela, Nemec Irena, Orban Elizebeta és Tamaško Majda. Polgármesteri elismerést pedig azon személyek vehették át, akik segítségnyújtást ajánlottak fel a járvány ideje alatt az arra rászorulóknak – Andrejek Uroš, Bočkorec Bojan, Bočkorec Dušan, Jonaš Alenka, Kerčmar Árpád, Könye Erika, Nemec Ludvik, Polanec Klavdija, Škaper Olgica, Tamaško Denis és Tamaško Melisa.  

A hazám szép és rendezett elnevezésű országos projekt keretében a község legszebb háza és udvara címet Orban Lajos polgármester kapta, a legszebb virágokkal pedig idén Šeruga Anica és Bočkorec Ella büszkélkedhet.

 

 

A műsor zárórészében felolvasták Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke, nemzetiségi parlamenti képviselő levelét, melyben gratulált a község polgárainak, majd Dejan Židan egykori mezőgazgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő gratulált az ünnephez, s a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében az oltások felvételére ösztönözte a jelenlévőket. Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere pedig a régre nyúló jó kapcsolatot és a község járványkezelését méltatta. 

 

 

MCSi Design