kele
perec1
garas1
65. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2021. 09. 23.
kiscim3821
 

A jó irányba csak az együttműködés vezet

Verbancsics37211– Ehhez azonban bizalmat kell kelteni az ügyfélben, meg kell erősíteni az érzést, hogy ő megbecsült személy, s a gondját megértve együtt törekszünk a helyzet megoldására. Hogy minden az ő érdekében történik lelki vagy anyagi formában – mondja Verbancsics Erika, a Lendvai Szociális Ügyintéző Központ szeptember 1-jével nyugdíjba vonult igazgatója. 25 évig vezette az intézetet, a szakmájában pedig több mint 40 évet töltött – ennek során pedig a tipikus muravidéki szociális gondokkal kellett szembesülnie.

A petesházi születésű Verbancsics Erika a Ljubljanai Egyetem Bölcsészettudományi Kara pszichológia szakán szerzett diplomával tért vissza Lendvára. Már tanulmányai alatt is a kapcsolatok és a viszonyok, a gyerekek, az ifjúság és a család témakörök érdekelték. Akkoriban mint a Muravidék egyik ritka egyetemi végzettségű, magyarul is beszélő pszichológusa inkább a szociálügyben, a professzionális segítségnyújtásban kívánta kamatoztatni tudását és segíteni a társadalom sérülékeny csoportjait. 1980. szeptember 1-jével kezdte a munkáját a Lendva Községi Szociális Gondozási Közösségnél (1982-től Szociális Ügyintéző Központ), ahol 10 évig házasság előtti tanácsadóként dolgozott, de más ügyekkel is foglalkozott, tereplátogatásokat tett.

– Ha valami kibillen az egyensúlyból, azt legjobb mielőbb visszaállítani, de nem megy ez mindig külső segítség nélkül. Meggyőződésem, hogy a mi szakmánk összpontosít leginkább az egyén és a környezete hatására. Jelentős szerepe van a szociálügyi központok szakmai társulatának, a kamarának is. Az igazgatói pályafutásom során ezekkel jó volt az együttműködésem, sok esetben segítettek, jó szakmai gyakorlatok megismerésére adtak lehetőséget, külföldön is. Most azonban úgy látom, mintha a generációváltással ezek a szálák lazultak volna.

– Talán más, digitális platformokon találják meg egymást, a kommunikációs csatornát?

Verbancsics37212– Lehet, de akárhogy is, a jó kommunikáció igen fontos az együttműködésben, úgy a kollektíván belül, mint szélesebben. Én mindig a szóbeli, közvetlen beszélgetésnek, megjelenésnek voltam a híve. A ma egyre nagyobb teret hódító írásbeli kommunikáció ezt nem pótolhatja. A közvetlen beszélgetés fontos a szakmánkban, valamint az együttműködés a különböző intézetekkel, szervekkel, hatóságokkal, mint a rendőrség, bíróság, községek, egészségházak, kórházak, idősek otthona. Széles térben mozgunk, ezért igen fontos, hogy tudjunk beszélni az ügyfél anyanyelvén. Ez a saját tapasztalatom. Amikor a „szociálnára” kerültem, tudtam, hogy a magyar nyelv ismerete fontos a munkámban, és valóban nélkülözhetetlen eszköz volt, amivel a bajba jutott személyhez közelebb kerülhettem. Az intézkedések is könnyebben érthetők voltak a számukra, ha ezt magyarul is el tudtuk magyarázni.

– A szociális ügyintéző központ nagyon sokféle segítségnyújtással foglalkozik, például a gyermek- és családvédelem, az otthoni gondozás, a különböző juttatások… Mely területek voltak előtérben a múltban és melyek vannak a jelenben?

– A különböző csoportoknak folyósított közpénzi juttatások alakulása állandó figyelmet követel. A legtöbbet és a legtapintatosabban azonban a családi viszonyokon kell dolgozni. Nehezek ezek a dolgok, főleg akkor, amikor a megromlott kapcsolatokat nem sikerül rendezni, és az egész a válásig jut el. Az ügyet ekkor már a bíróság veszi át, dönt a gyerekek odaítéléséről, az eltartási díjról, a család új alapjainak meghatározásáról, esetleg a nevelőszülőkről, az örökbefogadásról, a gyámságról, ami minket egyrészt tehermentesít, a határozat szociálügyi oldala viszont nálunk marad. Szakmailag „őrködünk” felette, figyeljük a következményeket, kell-e szigorítás, ami egészen a gyermekelvételig vezethet. Arról, hogy hogyan kell eljárni, erre van törvény, de fix sablon nincs. Mindez az érintett személyekre szabott, érzékeny, tudást igénylő folyamat. Az állam családpolitikája a gyerekek jogait védelmezi a legjobban.      

– Mit mutat ezen a területen az élet?

– Gyermekelvételre 10–20 példa van nálunk, most például a muraszombati körzetben öt eset van. Főleg a romák között, ahol sokszor mások az életkörülmények, megoldatlan a lakáskérdés, nincs létfenntartási forrás. A velük kapcsolatos terepmunka során kiemelt türelemmel és toleranciával szoktam eljárni, hiszen sok szempontot kell figyelembe venni. Különböző szereplőkkel többször is látogatást szoktam tenni, mielőtt a végső intézkedést, a gyerekelvételről a döntést meghoztuk volna. Törekedtünk minél emberségesebben tenni mindezt.

– Hogyan látja ma a romakérdést nálunk?

– Ez örök téma, de van pozitív változás. Fejlődött a szocializáció, jobb az iskolalátogatás, jobbak a lakáskörülmények is, a programok segítséget jelentettek. A „szociálna” azonban egyedül nem tud mindent meg oldani. Az iskoláztatásnál sem. A segélyek és a gyerekpótlék megvonása nem jó megoldás. A mi szerepünk nem a büntetésben, hanem a segítségnyújtásban van. Mindig hangsúlyoztam: nagyon fontos, hogy az érintett felek az eredményes kimenetel érdekében nyitottak és közreműködőek legyenek, s az utat ehhez nekünk kell megtalálni.

– Mi a véleménye a segélyezési politikáról?

– Tekintettel arra, milyen külföldi gyakorlatokat ismerek, elmondhatom, hogy Szlovénia szociális állam és viszonylag magasak a segélyek. Szeretjük magunkat a skandináv államokhoz viszonyítani; elmondhatom, hogy a segélyek ott sokkal magasabbak, mint nálunk, de nincs ennyi fajta. A segélyek szigorú feltételekhez kötöttek, a kérelmező például nem tarthat autót.

Nálunk a közpénzi segélyeket még a községi támogatások, illetve a jótékonysági és civilszervezetek gyűjtései is kiegészítik. Velük is tartottuk a kapcsolatot. 2012-ben nagy változás állt be, újabb és újabb juttatási transzferek jöttek a szociális ügyintézőkhöz (óvoda- és lakásszubvenciók, egészségügyi biztosítás, házi gondozás). Az EU is új lehetőségeket nyújtott, a segélyek szinte a duplájukra nőttek.  

– Javult-e emiatt a helyzet?

– Habár sokfajta segélyről beszélhetünk, nem biztos, hogy mind hatásos. A legnagyobb probléma az, hogy a szociális juttatás és a minimálbér összege majdnem kiegyenlítődött, így nem ösztönöz munkavállalásra.

– Mennyire sikeres a szolgálat a szociális problémák felderítésében?

Verbancsics37213– Ha gyorsan reagálunk, nagy bajokat előzhetünk meg a bántalmazás, a családi erőszak vagy más problémák területén. A családpolitika területén jobbra fordult a helyzet, de még mindig vannak esetek, amik megoldásra várnak. Természetesen a „szociálnára” menni intézkedni nem kellemes dolog, ide mindig bajba jutott emberek érkeznek, s ehhez még mindig társul egyfajta szégyenérzet is. Csodák nincsenek, csak apró lépések, főleg a viszonyok, kapcsolatok rendezése területén. A vidékünkön is még erősen jelen vannak a súlyos családi képletek, az alkoholizmus, a különböző erőszakformák. Mi csak azon tudunk segíteni, aki akarja, hogy segítsünk. Van, aki jön, s ezt mondja: ez a probléma, oldjátok meg. De ez nem így működik, az emberek egyharmadának lehet segíteni, egyharmadának részben, s egyharmadának egyáltalán nem, mert nem akarják. Az általános helyzeten sokat tudnak segíteni az önsegélyező csoportok is, amelyeket szívesen bekapcsoltam a tevékenységünkbe.

– Pszichológusként, több évtizedig dolgozó szociális ügyintézőként milyen szociális képet mutat a Muravidék?

– A civilszervezetek hiányát tapasztalom, főleg a preventív programok területén. Jót tenne ez a közösségnek, és nem csak anyagi szempontból. A Muravidék helyzete ugyanis eltér a többi szlovén régióétól. Mindig nagyobb volt a munkanélküliség, alacsonyabbak a fizetések, a nyugdíjak, illetve – ami lényeges – itt nincs annyi munkalehetőség, mint másutt. A sokszor majdnem kilátástalan helyzetet a külföldi lehetőségek mérséklik, ahova számtalan muravidéki jár dolgozni, ami viszont sokszor a családi viszonyok próbáját jelenti. A szociális helyzetképre nagy hatással voltak egykor a csődök, nem csak anyagi, hanem lelki és testi következményekkel. A biztonságosnak tűnő munkahelyek megszűnése pszichikailag is megviselte az embereket. Az emberek lebetegedtek, pszichikai zavarok jelentkeztek, de megromlottak a családi viszonyok is. Ebből nehéz kilábalni, ebben az aktivációs programok jelenthetnek segítséget – mondta beszélgetésünk végén Verbancsics Erika, aki nyugdíjaséveit arra fordítja majd, amire eddig nem jutott ideje: utazás, olvasás, főzés, kertészkedés, törődés az egészséggel, foglalkozás az unokákkal… Erika önkéntes és a Lions Klub tagja is, ezekkel a tevékenységekkel a jövőben is aktívan kíván foglalkozni.

 

 

MCSi Design