kele
perec1
garas1
65. évfolyam
42. szám
Megjelenés:
2021. 10. 21.
kiscim4221
 

A jégvermek feltárásáért

cim bach3921Szeptember végén – az idegenforgalmi világnap kapcsán is – általában számos turisztikai jellegű programot szerveznek. Ezúttal kettőt emelünk ki: a Muravidék leglátogatottabb pontja, a lendvai Vinárium kilátótorony az ötszázezredik látogatóját fogadta, a Lindva Régiséggyűjtők Egyesülete pedig idén is megszervezte a lendvai jégvermek megtekintését (képünkön). A „rejtett, titkos alvilág” legendákat mesél – mondják, mely a nagyközönség előtti megnyitással szintén turisztikai gyöngyszem lehetne.

 

 

A lendvai alvilág mint turistaattrakció?

 

A Lindva Muravidéki Régiséggyűjtők Egyesülete múlt pénteken nyílt napot szervezett, melynek keretében a szép számban egybegyűlt érdeklődő a Kranjec utcában található jégvermekbe kaphatott betekintést. Az esemény keretében bemutatásra került még a Koren Franc egyesületi elnök által írt, Bacchus barlangjai (Bakhusove votline) című kiadvány.

 

 

Koren Franc a több mint egy évtizednyi böngészés, irattárak kutatása, az építmények tulajdonosainak meglátogatása, beszélgetések, valamint számtalan adat rendszerezése eredményeként létrejött publikáció bemutatásakor nem csak a sokak számára ismeretlen „lendvai alvilág” múltjáról beszélt, hanem rávilágított a Lendva-hegybe vájt, legendákkal teli pincerendszer lehetséges jövőjére is. Az általa kidolgozott elképzelés szerint ugyanis a Szlovénia területén egyedülálló föld alatti világ nagy lehetőségekkel bír az idegenforgalmi hasznosítás szempontjából is. A zömében a 18. században épített lendvai vermek többsége a lakóházak mögött valószínűleg továbbra is „elbújva” marad, egy részüket azonban sikeresen fel lehetne használni idegenforgalmi, leginkább borászati, gasztronómiai, illetve múzeumi célokra.

A Kranjec utcában a jó példának is vehető jégvermet Zver Duško újította fel már évekkel ezelőtt. Mint jó házigazda mindenkit a pincéjébe invitált, de előtte még a jelenlévőkkel megosztotta az építmény megvásárlásával és felújításával kapcsolatos történetét.

Magyar János, Lendva polgármestere elmondta, hogy már két jégverem a község tulajdonában van, valamint szerepel a tervükben még néhány felvásárlása, hiszen „a múlt gyöngyszemeit meg kell őrizni a helybeliek, vendégeink és a turisták számára” – mondta.

A kiadványt, amelyet a Lindva Muravidéki Régiséggyűjtők Egyesülete adott ki 200 példányban, Galič Tomaž és Roudi Leo – Siny fényképei egészítik ki, a grafikai tervezés Orbán Péter munkája.

 

 

MCSi Design