kele
perec1
garas1
62. évfolyam
42. szám
Lendva 
2018. 10. 18.
kiscim4218
 

Hosszas vita után új vezetőség

ote volgyi1718Szombaton este a Völgyifalui Önkéntes Tűzoltóegylet (ÖTE) tisztújító közgyűlése nem folyt zökkenőmentesen. A vezetőség megválasztása hosszas vitát és egyeztetést követelt, a három elnökjelölt közül pedig Lučić Damir kapott elnöki bizalmat.

A tisztújító közgyűlésen 29 tag jelent meg, és elsőként az elmúlt év tevékenységről Horvat Tomi elnök és Kovač Rihard parancsnok számolt be. Amint elhangzott, az operatív tagokat két tűzesethez és két természeti csapáshoz riasztották, emellett az egylet felszerelését rendszeresen ellenőrizték és karbantartották. A rossz állapotban lévő tűzoltóotthon tetőszerkezete viszont nem bírta el a nagyobb mennyiségű csapadékot, ennek következtében pedig beázott az egylet archívuma. A szekrényben tárolt ruhákban nem keletkezett kár. Az egylet társszervezőként jelen volt a falu hagyományos rendezvényein és a községben szervezett programokon a tűzvédelmet biztosította.

Az elnök pénzügyi beszámolójából kiderült, hogy tavaly az ÖTE 6.500 euróval gazdálkodott, a kiadási oldal 3.600 euró volt. Az ellenőrzőbizottság a pénzügyek áttekintésénél felhívta a figyelmet az egylet pénztári naplója szerinti magas készpénztárolásra, javasolta a folyószámlára helyezést, valamint pénztáros kinevezését is. A beszámolók utáni vitában egyes tagok is kifogásolták a pénztári összeg magas tételét. A beszámolókat végül elfogadták.

Az ezt követő tisztújítás sem folyt zökkenőmentesen, ugyanis a mandátumvizsgáló bizottság tisztújítási kiírására nem érkezett jelölés a tisztségek betöltésére, ezért a vezetőséget a közgyűlésen javasolták a tagok. Mivel a felmentett elnök kötelességének tartotta az egyesület további működésének biztosítását, ezért a volt igazgatói bizottsággal egyeztetve az ülésen jelezte, szükség esetén vállalja az elnöki tisztséget. Ezt követően viszont további két elnökjelölésre is sor került Lučić Damir és Vida Denis személyében, a parancsnoki pozícióra pedig Bertalan Kristijant és Kovač Rihardot ajánlották. A közgyűlés ezek után titkos szavazáson ötéves bizalmat szavazott Lučić Damir elnöknek és Kristijan Bertalan parancsnoknak. A bizottságok kinevezésénél is elakadt a testület, de hosszas egyeztetés, az időnként elszabadult indulatok közepette végül megalakult a Völgyifalui ÖTE új vezetősége. Az igazgatói bizottságot az elnök és a parancsnok mellett Vida Denis alelnök, Vida Kornelija pénztáros, Lučić Nina, Marton Kristina és Nemec Lara alkotja. A felügyelőbizottság munkáját Gerenčer Sabo Metka, Kocon Valter és Matai Robert látja el.

Az idei munkatervben már megvalósult a tűzoltóotthon garázsajtajának cseréje, emellett a programtervben a hagyományos programok szerepelnek, a hangsúly viszont az utánpótlás-nevelésen és a toborozáson van. A rossz állapotban lévő tűzoltóotthon épülete felújításra szorul, a kisebb beavatkozásokat egyelőre az egyesületen belül végzik el.
MCSi Design