kele
perec1
garas1
62. évfolyam
21. szám
Lendva 
2018. 05. 24.
kiscim2118
 

Meglepődtek, milyen sok fiatal jött el

volgyitura1718A kedvező áprilisi időjárás számos természetjárót csalogatott a szabadba, amire a Lendvai Hegymászók Egyesülete is serkentette a muravidéki általános iskolásokat és óvodásokat a múlt vasárnap rendezett gyalogtúrával. A csentei Muránia Kerékpáros Központban meglepően sok, mintegy 180 túrázó jelent meg.

A sikeres gyalogtúrával az egyesület többéves törekvései valósulnak meg, mondta Kozak Štefan egyesületi elnök, a kezdeményezéssel a fiatalok körében igyekeznek felkelteni a természetjárás iránti érdeklődést. A 13 kilométeres útvonal a csentei hegyen keresztül a határövezet mentén a Lendva-hegyi Lármafáig vezetett, majd a szőlőslankák mellett a kerékpáros központnál ért véget:

– Meglepett minket is a nagy érdeklődés a gyalogtúrán, nem számítottunk ekkora visszhangra – mondta Kozak Štefan. – Örülünk, hogy a fiatalok élvezték a természetjárást, és érdeklődve, számos kérdéssel fordultak a vezetőkhöz. A túrával előrelépést tettünk azon törekvéseink megvalósulása felé, hogy a fiatalokat ösztönözzük a szabadidejük aktív eltöltésére a természetben és az életkörnyezetük megismerésében. De már eddig is tapasztaltuk, hogy növekedett a fiatalok részvétele a gyalogtúrákon és az egyesülethez is többen csatlakoztak.

Az elnök a tervekről elmondta, hogy az egyesületi tagok az év végéig a Lendvai községben néhány új túraútvonal kijelölését végzik el, ezek egyikét pedig a fiatal túrázóknak is bemutatják. Lehet ez a már létező téglagyári túraútvonal, vagy a völgyifalui szabadtéri pihenőparktól induló és a falun keresztül a szőlőshegyeken keresztül haladó, majd a határszélen a csentei Orbán-úthoz csatlakozó, még kijelölésre váró vonal, esetleg a Pincétől Rédicsig húzódó határszéli szakasz is. Az egyesület a legközelebbi fiataloknak szóló programot május 26-án szervezi, amikor Velika Planinára kirándulnak.

MCSi Design