kele
perec1
garas1
62. évfolyam
21. szám
Lendva 
2018. 05. 24.
kiscim2118
 

Megint rétegrepesztést terveznek

fracking1918A Geoenergo társaság a már működő Pg-10 és Pg-11-es furatoknál ismét hidraulikus rétegrepesztéssel kívánja elősegíteni a nagyobb gázkitermelést. Ez tűnik ki az ARSO környezetvédelmi ügynökséghez tavaly májusban benyújtott kérelmükből. A furatok Petesháza és Hármasmalom, illetve Csente település tőszomszédságában vannak.

Rétegrepesztést terveznek tehát ismét elvégezni a Pg-10 és Pg-11-es furatokban annak ellenére, hogy tavaly novemberben az olajmező fejlesztését illetően Valentinčič Miha, a Geoenergo igazgatója még úgy nyilatkozott, hogy a műveletre nincs szükség, de lehet, hogy valamikor a jövőben egyes furatokon ésszerű lesz elvégezni. A hír hallatán ismét szervezkednek a környezetvédők és a civilszervezet, Kaszás Mihály már ígéri a megmozdulást a rétegrepesztés megakadályozására.

– De ezúttal csak úgy, ha ezt támogatja Lendva Község Tanácsának többsége – mondta Kaszás Mihály tanácstag, környezetvédő. – Email-ben fordultam a tagokhoz, a véleményüket kértem. Keddig csupán egy tanácstag, Koncut Iván jelzett vissza, ő támogatásáról biztosított.

A két furat esetében 2011-ben és 2012-ben hajtottak végre hidraulikus rétegrepesztést, amit már akkor is elleneztek a környezetvédők és más civilek. A most kérelmezett beavatkozás – tekintettel a szükséges víz mennyiségére (10 ezer köbméter) – a korábbinál várhatóan nagyobb méretű lesz. A fracking, a rétegrepesztés 2.700–3.500 méter mélyben történne, a felhasznált folyadékba pedig homokot és alumínium-oxidot is kevernek, az alkalmazott nyomás 600–900 bar.

MCSi Design