kele
perec1
garas1
62. évfolyam
49. szám
Lendva 
2018. 12. 06.
kiscim4918
 

III. Muravidéki Vágta: Horváth József idén is elsőként ért a célba

vagta2318A harmadik Muravidéki Vágtát új helyszínen, Gyertyánosba rendezték meg a hétvégén. A lovasverseny az előző két alkalomtól eltérően nem vonzott annyira nagyszámú közönséget, emellett a versenymezőny is csökkent végül, csupán öt település lovasa szállt nyeregbe az előfutamokban. A döntőben Horváth József Petesházának látványos győzelmet szerzett, a háromfős szlovén futamot pedig harmadik próbálkozásra Grebenjak Matej nyerte meg.

Gyertyánosban idén az eddigi legkisebb lovas mezőny vágott neki a Nemzeti Vágta muravidéki előfutamának. Szombaton kora délután a szombathelyi Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület huszárai ünnepélyes bevonulásánál mindössze nyolc versenyző érkezett a rendezvény hivatalos megnyitójára. Az egybegyűlteket és a versenyzőket Varga Edit, az MMÖNK alelnöke, Pirityiné Szabó Judit, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Varga Teodor főszervező, Vida Törnar Judit, az LKMNÖK elnöke és Antolin Tibaut Helena, a Gyertyánosi HK elnöke köszöntötte, majd egy ágyúdörrenéssel hivatalosan megkezdődött a harmadik Muravidéki Vágta rednezvénysorozata.

A megnyitót követően mindössze kettő előfutamot rendeztek meg az öt nemzetiségi település lovasai számára. Toplak Zsuzsanna, a vágta első női versenyzője Kámaháza település színeiben ült nyeregbe, Hodost Sáfrányos Péter, Dobronakot Somi Erik, Hosszúfalut Biró József és Petesházát Horváth József képviselte. Az utóbbi három település lovasa nagyobb erőfeszítés nélkül került be a vihar közeledtével előrehozott döntőbe, ahol Horváth József Zsonglőr nevű lovával hatalmas tempóban száguldott végig a pályán, ezzel megismételve a tavalyi előfutamban szerzett győzelmét. Másodiknak Biró József Fox LS nevű lovával ért célba, harmadik lett Somi Erik Rita nevű lovával. A szlovén futamban a csupán három benevezett lovas miatt csak a döntőt bonyolították le, és épp itt bontakozott ki a vágta legizgalmasabb csatája. Miközben a petesházi Matej Grebenjak Inferno nevű lovával rosszul rajtolt, a lemaradását nagy hajrában sikerült behoznia, és a tavalyi győztes Borko Božo mellett elhaladva elsőnek ért célba. A harmadik hely Gjerek Martinnak jutott. Grebenjak Matej elképesztő érzésként írta le a sikert, amelyet harmadik nekifutásban tudott megszerezni. Amint még hozzátette, a lovával megfelelő párost alkottak, és a tavalyi vágtához hasonlóan készültek a versenyre.  

Budapesten a Hősök terén megrendezett Nemzeti Vágtán szeptemberben Petesháza, Hosszúfalu és Dobronak település versenyzői mellett Lendva város lovasa vesz részt, valamint Grebenjak Matej a nemzetközi futamban Szlovéniát képviseli majd.   

Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta elővágtákért felelős igazgatója a rendezvény után kifejtette, a közönség izgalmas döntőket láthatott, s ami a legfontosabb, balesetmentesen ért véget a verseny. Kiemelte azt is, hogy az idei megfogyatkozott mezőnynek több oka is volt – egyes lovak az állategészségügyi vizsgálat után nem indulhattak a versenyen, az egyik lovat a szabályzat tiltotta el a versenytől, mivel háromhónapos csikója van. Mindemellett pedig bizonyos versenyzők pénteken a technikai megbeszélés későbbre halasztása ellenére sem érkeztek meg időben, amit kizárás követett.

Horváth József, a Muravidéki Vágta győztese nem titkolta csalódottságát, hogy csak öt település lovasa állhatott rajthoz, amivel két gyenge előfutamot rendezhettek csak meg. A rendezvény indulásakor, három évvel ezelőtt a lovassport fejlesztése volt a cél, most viszont hanyatlás tapasztalható. A két döntő futamot ennek ellenére színvonalasnak értékelte és örült a címvédésnek.  Budapesten szeptemberben a Nemzeti Vágta középfutamában a legjobb 24 lovas közé jutást tűzte ki célul.

A délután folyamán a közönség az ismét visszatérő Csákberényi Csikósok és az országos Agarászegyesület bemutatóját kétszer is megtekinthette, látványos volt a Rencsi Lovasudvar díjugrató-bemutatója, de a tartalmas gyermekfoglalkozásokról sem feledkeztek meg a szervezők. Azonban az első év hangulata és színvonalas körítése, valamint a közönség nagy tömege idén nem volt tapasztalható. Az első évben feltett magas mércét a harmadik évben nem sikerült már elérni, a rendezvény falura költöztetése pedig a szervezési gondokat és a színvonal hanyatlását is tükrözi. Talán indokoltan megkérdőjelezhető a rendezvény életképessége a jövőben... 

MCSi Design