kele
perec1
garas1
62. évfolyam
49. szám
Lendva 
2018. 12. 06.
kiscim4918
 

Új otthon, új távlatok

cim faluott2418Lendva Község teljesíti az ígéretét és új faluotthont épít a Lendva-hegyen. A beruházás az egykori laktanya területén valósul meg, a telek közel esik a Vinárium kilátótoronyhoz. Ez fontos szempont, hiszen amellett, hogy a község a hegyi lakosoknak megépíti a több célt szolgáló új otthont, egy nagyobb szabású, új távlatokat jelentő tervet is megfogalmaztak: az új létesítmény részévé válik az idegenforgalmi kínálatnak a manapság nagyon trendi glamping megépítésével, mely az első ilyen lesz mifelénk.

 

 

Novemberre elkészül a több célt szolgáló épület

 

Két és fél évnyi várakozás után elkezdődtek a faluotthon építési munkálatai a Lendva-hegyen. Az új, több célt szolgáló épület mellé – a második fázisban – a turisztikai kínálatot gazdagító glamping-házikók is épülnek. A beruházás értéke 450 ezer euró, a beruházás befejezése novemberre várható.  

– A beruházó Lendva Község megvásárolta az egykori Lendva-hegyi laktanya telkét és elindította az új faluotthon építését, amivel a 2015-ben a kilátótorony miatt lebontott régi otthon miatt „tartozott” a helyi közösségnek – mondta többek közt Denša Ivan, a Lendva-hegyi HK elnöke múlt péntek délután a laktanya előtt. Az alkalmi ünnepélyes eseményen – ami a munkálatok hivatalos elkezdését jelentette – a hőség ellenére a helyiek szép számban megjelentek, ezzel is bizonyítva, hogy az új épületre szükségük van és számítanak rá. A muraszombati Plangrad Kft. által készített tervek szerint a többfunkciós épület mintegy 320 négyzetméteres lesz a lebontott laktanyaépületek telkén. Az új faluotthonban a helyi közösségen kívül helyet kapnak az egyesületek is, valamint kialakítanak egy 80 férőhelyes termet is kulturális, társasági rendezvények, események megtartására. Helyiséget kapnak a fiatalok is, aminek nagyon örülünk – fejtette ki Denša. Az új faluotthon mellett idegenforgalmi létesítményt is kialakítanak, köztük az egyre közkedveltebb glampingezést szolgáló épületeket. Az építési munkálatok kivitelezője a lendvai Legartis Kft, az új faluotthon felépítésének határideje november.

– Amikor a Vinárium kilátótorony megépítéséhez a Lendva-hegyi HK átadta a telket, amelyen a faluotthonuk is állt, ígéretet tettünk, hogy több célra is megfelelő új pótépületet kapnak – mondta az egybegyűlteknek Balažek Anton, Lendva Község polgármestere. – A helyszín kiválasztása, a telek megvásárlása, az engedélyek beszerzése megtörtént, indulhatnak az építési munkálatok. Szerintem ez kitűnő hely és alkalmas a turisztikai célok megvalósítására is. A glampinggel vonzóbbá lehet tenni a hegyi idegenforgalmi kínálatot is – emelte ki a polgármester. A beruházást tájékoztató tábla is jelzi, amelyre azért a magyar nyelvű szöveg is felkívánkozna...

MCSi Design