kele
perec1
garas1
62. évfolyam
46. szám
Lendva 
2018. 11. 15..
kiscim4618
 

Készenlétben télen-nyáron

cim tuzolto3318Az önkéntes tűzoltóknak igen fontos van szerepe vidékünkön, és bár szerencsére viszonylag ritkán van rájuk szükség éles helyzetekben, folyamatosan készenlétben kell állniuk. Ennek jegyében különösen nyáron szaporodnak meg a tűzoltóversenyek, amelyek az ifjúsági egységek tagjaitól a veteránokig „átmozgatnak” mindenkit. A napokban Radamosban (képünkön) és Csekefán is színes feladatokkal tarkított, kemény gyakorlatokat tartottak, amelyek során alkalom nyílt a tapasztalatcserére, a kapcsolattartásra a többi egyesülettel, és természetesen a barátkozásra, a közös szórakozásra is.

 

 

Gyakran nem értékeljük eléggé a munkájukat

 

Az önkéntes tűzoltóságnak nagyon messzire nyúló hagyománya van nálunk. Mindmáig a tűzoltók érkeznek először a tűzesetek, balesetek, természeti csapások helyszínére, mindezért viszont nem kérnek fizetséget. Legtöbbször csak akkor kezdjük értékelni a munkájukat és egyáltalán a létezésüket, amikor segítenek, ha bajba jutottunk. 

Régebben tömegesen tömörültek a tűzoltóságba a fiatalok és idősebbek, idővel azonban az önkéntesség fogalmának az ereje némileg visszaesett. A legtöbbször a polgárok csak akkor döbbennek rá az önkéntes tűzoltók fontosságára, amikor a tűzesetekhez rövid időn belül a helyszínre érkeznek, otthagyva családi fészküket, elhagyva munkahelyüket, vagy a természeti csapások okozta károk elhárításában nyújtanak segítséget. Mindemellett a nehéz és veszélyes feladatokat anyagi ellenszolgáltatás nélkül látják el. Az önkéntesség egy életvitel, egy önzetlen hozzáállás: segíteni a bajbajutott embertárson.

Mindehhez a megfelelő felkészültség létfontosságú, ezért az operatív tagoknak indulásként 149 órás képzésen kell részt venni, majd a későbbiekben szakképzéseken is. Az ismeretek folyamatos frissítése fontos, de a gyakorlatozás sem maradhat el. Az ével alatt igyekeztek a szövetségnél az önkéntes tűzoltók státuszát rendezni, amely bizonyos kedvezményeket tartalmazna. A többség ugyanis egyetért azzal, hogy az operatív munkaórák kifizetésével az önkéntesség fogalma gyorsan veszélybe kerülne, ezért másfelé keresik a megoldásokat. Egyes szövetségek kezdeményezik a tűzoltó-felszerelés beszerzésének adó alóli felmentését, a munkaadóknál bizonyos adókedvezmények elszámolásnak a bevezetését, valamint kedvezményes járulék felszámolásával stimulálhatnák az önkéntességet. Konkrét megállapodások viszont még nem születtek, a munkaadók az operatív tag bevetés miatti hiányzását az államtól visszaigényelheti.

Prendl Srečko, a lendvai tűzoltószövetség elnöke elmondása szerint egyre égetőbb problémát jelent a tagok távoli ingázása a munkahelyekre, hiszen a bevetéseknél „nincsenek kéznél”. Emellett észlelik, hogy a fiatalok toborzása egyre nagyobb kihívások elé állítja az egyesületeket, nemcsak regionális, hanem országos szinten is. Ezért a szövetségnél a jövőben különböző toborzókat terveznek, tűzoltótáborok szervezését latolgatják, valamint a megoldásokat keresnek az önkéntesség fellendítésére. Ebből kiindulva egyes egyesületeknél előfordul, hogy a tagok száma nem esett vissza, csupán nem tevékenyek. Az önkéntes egyletek hatékony működéséhez viszont a személyi és tárgyi feltételek biztosítása is szükséges, emellett a felszerelés karbantartása is költséggel jár. Az ÖTE-ket zömében a községek támogatják, de a működésükhöz szolgáltatások nyújtásával maguk az egyesületek is hozzájárulhatnak, mint például Lendván az augusztusi főzőrendezvényeken a tűzvédelem biztosításával. Az elnök a bevetésekkel kapcsolatban elmondta, az utóbbi években növekedtek a természet csapások nyomán a kárelhárítási feladatok, de tűzriasztások előfordulnak és technikai segítségre is gyakran rászorulnak a polgárok. 

KERETBE:

A nemzetiségileg vegyesen lakott területen 22 önkéntes tűzoltóegylet működik ezerötszáz taggal. Ezekben mintegy hétszáz aktív tag tömörül, akik képzést kaptak a bevetésekre. Valamivel több mint kétszáz fiatal érdeklődik a tűzoltóság iránt és mintegy kétszáz a veterán tag. A kétnyelvű területen Hodoson, Kapcán, Alsólakosban, Lendván és Völgyifaluban női egység is működik. A női tagok száma ugyan lassan, de növekedőben van.

 

 

Tíz veterán tűzoltócsapat versenyzett

 

A Radamosi Önkéntes Tűzoltóegylet a Lendvai Tűzoltószövetség égisze alatt rendezte meg a hagyományos 18. veterán tűzoltóversenyt. A versenyen a lendvai, a radamosi, a völgyifalui, a kebelei, a cserencsóci egyesületek öregfiúi mellett jelen voltak a csömödéri, a Domžale Községből érkező Homec és Jarše-Rodica ÖTE, a horvátországi Mihovljan és Muraköz megye csapatai. Az 55 év felettiek hétfős csapatai három versenyszámban mérték össze képességeiket, hagyományosan megküzdöttek a régi kézifecskendő vizes gyakorlatával, vegyes tűzoltófeladatokban teljesítettek, valamint egy ügyességi játékban mérték össze erejüket. A három feladat összesített pontszáma alapján az idei legjobb eredményt a homeci veteráncsapat érte el, a második Kebele lett a moráci tűzoltószövetségből, míg a harmadik helyen a horvát Mihovljan csapata végzett.

Meolic János, a Tűzoltószövetség Veterán Tűzoltói Bizottságának elnöke hangsúlyozta, az esemény elsődleges célja az idősebb tűzoltók találkozása és ennek keretében képességeik és tudásuk megmérettetése, emellett viszont a szórakozásnak és a tapasztalatcséreknek is fontos szerepe van. 

HS

 

 

A kétnyelvű települések 2. tűzoltó-találkozója

 

csekefatuz3318Moravske Toplice Község kétnyelvű területe tűzoltóinak 2. találkozóját szervezték meg a hétvégén Csekefán. A hazaiak mellett a községen belül még három településről jöttek egyesületek, illetve baráti egyletek is érkeztek.

Csekefa aprócska falu, mégis büszkén mondhatja el magáról, hogy a negyven tagból álló önkéntes tűzoltóegyletük aktívan működik. Jól példázza ezt a szombaton a helyi tűzoltóotthonnál megtartott rendezvény is, ahol másodízben szervezték meg a Moravske Toplice Közég magyarlakta településein működő tűzoltóegyletek találkozóját. A rendezvény tavaly indult útjára a szentlászlói egyesület kezdeményezésére, az egyletek közti szorosabb kapcsolattartás, közreműködés céljából.

A házigazdák – Puhan Anton elnökkel és Balajc Branko parancsnokkal az élen – délelőtt 11 órától várták az érkező csapatokat. Összesen nyolc egyesület mintegy nyolcvan tűzoltója kapott meghívást a községen kívüliekkel együtt. A nyári nyaralási szezon azonban kissé „megtépázta” a kis egyesületeket, így akadtak, akik csak látogatóként vettek részt az eseményen.

Végül a község négy egyletéből három – Szentlászló, Pártosfalva és Csekefa – tűzoltói álltak fel a sorakozónál, illetve Hodos és Kapornak csapata. Ez utóbbi létszámában is helytállt, így a versenyen is részt vehetett.

A verseny ezúttal is a háromrészes motorfecskendős gyakorlatból és a „táska-dobásból” állt. Az összesítésben a kapornaki tűzoltók csapata bizonyult a legjobbnak, a második helyen a házigazdák, a harmadikon pedig Szentlászló végzett. 

A községen belüli mezőny legjobbja Csekefa lett vegyes férfi-női csapatával. A vándorserleget egy teljes évre, a következő találkozóig így ők szerezték meg a tavalyi győztes Szentlászlótól.

Balajc Branko tűzoltóparancsnok lapunknak elmondta, hogy elégedett a találkozóval és csapatuk teljesítményével. A vándorserleg megszerzését pedig az éves felkészülés gyümölcseként értékelte. Kiemelte továbbá, hogy a rendezvény betöltötte egyik legfontosabb célját is, hogy a környék és a község magyar egyleteit összehozza, így a szakmabeliek és a tűzoltóság szimpatizánsai is eltölthettek egy kellemes napot együtt.

A verseny a díjak átadásával zárult, a délután folytatásában pedig a lazításé volt a főszerep: tombolasorsolás, élőzene, finom ételek és italok mellett társalogtak a jelenlévők.

AK

MCSi Design