kele
perec1
garas1
62. évfolyam
39. szám
Lendva 
2018. 09. 27.
kiscim3918
 

Katasztrófavédelmi Központ: májusig elkészül

katasztro3518Szombaton a bográcsfőző verseny délelőtti programjában a községben folyó három jelentős projektet mutatták be a nyilvánosságnak a Városházán. Balažek Anton polgármester a Lendvai Katasztrófavédelmi Központ projektjét ismertette, amelynek beruházási értéke 1,3 millió euró.

A TVD Partizan egykori helyén a községi tanács befektetési programjának elfogadását követően, október végén kezdik el az új központ építését. Amint a polgármester elmondta, a megépülő létesítménynek nemcsak a tűzvédelemben, hanem az egyre nagyobb károkkal jelentkező klímaváltozás és más természeti csapások esetében is fontos szerepe lesz. A község területén gyakoriak a földcsuszamlások és a nagy esőzések a záporpatakok okozta károk is.

A beruházás kivitelezője a lendvai Legartis Kft. lesz, amely a tél folyamán ezer négyzetméter alapterületen építi meg a létesítményt. A legkésőbb jövő május 1-jén átadásra kerülő központban a tűzoltóság mellett a polgári védelem is helyet kap, emellett többek közt oktató- és előadóterem, valamint irodahelyiségek épülnek. A beruházás értéke 1,3 millió euró, ami nem tartalmazza a felszerelés költségeit. A polgármester szerint ugyanis először az önkéntes tűzoltóegyleteknél kell a felszerelést összeírni, ami alapján kirajzolódik a meglévő felszerelés mennyisége, korszerűsége és minősége. A hiányzó felszerelés beszerzésében az állam segítségére számítanak és a vállalatok részvételében is reménykednek a községben, valamint gondolkodnak a tűzvédelmi alap létrehozásában is.

A polgármester hangsúlyozta, hogy az új központban a legjobb felszerelés és csapat áll majd rendelkezésre, amely vészhelyzet esetén rövid időn belül és hatékonyan tud cselekedni. Emellett folyamatban van az ipari övezet hiányos tűzvédelmének rendezése, és egyértelmű, hogy az ipari övezetben a felszerelés egy része is biztosított lesz.

A községben a Katasztrófavédelmi Központ mellett a Kulturális Központ (egykori áruház) és a Labdarúgó Akadémia projekt kivitelezése folyik. A három projekt szombati nyilvános bemutatója viszont nem keltett nagy érdeklődést a nyilvánosság körében.
MCSi Design