kele
perec1
garas1
62. évfolyam
41. szám
Lendva 
2018. 10. 11.
kiscim4118
 

A jó szomszédság nagy kincs

aa partos4118Pártosfalva és Magyarszombatfa már hagyományosan évente megtartja azt a találkozót, ami leginkább a polgárokat kapcsolja össze. Egy rövid kultúrműsor, néhány kedves gondolat a szervezőktől, majd a fő program a társalgás, a kapcsolatok ápolása.

A szervező és vendéglátó idén a Pártosfalvi Ady Endre Művelődési és Turisztikai Egyesület volt, de a magyarszombatfai önkormányzat is részt vett az előkészületekben. A találkozót ezúttal a tűzoltóotthonban tartották, ahol Vörös Jožica, a kultúregylet elnöke röviden köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Glavač Alojz, Moravske Toplice Község polgármestere, Albert Attila, Magyarszombatfa polgármestere, illetve Vugrinec Zsuzsi, a moráci község nemzetiségi önkormányzatának elnöke is.

A programot a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola diákjai színesítették szavalatokkal, majd Štraus Jurij katolikus pap Kancevciről, Beznec Štefan domonkosfai evangélikus lelkész, illetve Bódis Tamás református lelkész szólt a közönséghez a jó közösségek, a jó emberi viszonyok fontosságáról.

A folytatásban pedig a kötetlen program, a szórakozás kapta főszerepet: a barátkozás és a társalgás finom ételek és muzsika mellett. A találkozó évről évre a két településen élők közti barátságról, a jószomszédi viszony életben tartásáról szól.

 

 

MCSi Design