kele
perec1
garas1
62. évfolyam
46. szám
Lendva 
2018. 11. 15..
kiscim4618
 

Helyi közösségek: máris pótválasztások 

valasztas4518A nemzetiségileg vegyesen lakott területen Lendva Községben és Moravske Toplice Községben is pótválasztásokat volt kénytelen kiírni a helyi közösségek tanácsaiba az illetékes választási bizottság, mert a rendes november 18-i választásokra nem állított senki sem jelöltlistát.

Szlovéniában két hét múlva, november 18-án önkormányzati választásokat tartanak, amelynek keretében polgármestereket, községi tanácstagokat, nemzetiségi tanácstagokat és nem utolsósorban a helyi közösségekbe tanácstagokat választunk. A nemzetiségileg vegyesen lakott községek között kettőben is kiírták már az illetékes bizottságok a helyi közösségek tanácsaira vonatkozóan a pótválasztásokat, amelyek egybeesnek az önkormányzati választások második körével, vagyis december 2-án esedékesek. A jelöléseket a helyi közösségek november 13-ig tehetik meg. 

Lendva Község területén négy helyi közösségben lesznek pótválasztások. A Hídvég–Bánuta HK esetében a jelölés nem felelt meg a törvényeknek, míg a kapcai, a hármasmalmi és a göntérházi 2-es számú körzetben, vagyis Kámaházán nem is történt jelölés. Hasonló a helyzet a moráci községben is, ahol Szentlászló mellett Sebeborcin és Filovcin is pótválasztások lesznek.

Jelöléseket tehetnek a politikai pártok, illetve tíz aláírás esetében magánszemélyek is. A helyi közösségeket illetően a törvény némileg engedékenyebb, így az aláírásokat a közigazgatási egységnél sem kell hitelesíteni. Amennyiben egy helyi közösségben nem szerveznek választásokat, a HK vezetés nélkül marad, ami törvénybe ütközik. Ebben az esetben az illetékes községi tanács akár meg is szüntetheti a helyi közösséget, illetve ezt beolvaszthatja egy másik helyi közösségbe. A helyi közösség jogai ebből kifolyólag vagy a községre, vagy az újonnan megalakított helyi közösségre ruházódnak át. A folyamat azonban hosszadalmas, emlékezzünk csak, hogy az előző mandátumban Völgyifaluban és Kótban is egy ideig vezetőség nélkül voltak a helyi közösségek, bár végül is megoldódott a probléma.
 
 
 
MCSi Design