Régi fotókkal idézték meg a múltat

  • Nyomtatás
  • harmasm5018A Hármasmalmi Művelődési Egyesület vasárnap szervezett adventi-évvégi ünnepségéhez kötődően az alkalmi kiállításon a falu hajdani életét bemutató tárgyakat, eszközöket és régi fényképeket láthatott a közönség.

    Az egyesület megújuló vezetése, Horvat Anica elnök és Varga Irma alelnök köszöntőjében a falu helyi közösségének, tűzoltóságának és a művelődési élet szervezőinek múltbéli munkájáról is elismeréssel szólt.

    – Régen minden másképp volt, a nehéz paraszti munkák végzése közepette is jobban figyeltek egymásra az emberek, mint most. Ha valakinek leégett a háza, az egész falu összefogott, hogy a bajban jutotton segítsen. Egy-egy színdarab bemutatása is szorosabbá tette az emberek közötti kapcsolatot. A régi képeken nagyon sok, Önök által is ismert személy látható. Elmerengni a múlton, felidézni egy-egy emléket: ha ennyit elér ez a kiállítás, már megérte a fáradságot – hangzott el a köszöntőben. 

    A kiállítást, melyet témakörök szerint rendeztek el – az eredeti kisformátumú felvételeket keretekbe helyezve – érdeklődéssel tekintették meg a helybeliek és a látogatók. A kulturális részben a falu iskolásai, a népdalkör, valamint vendégként a Csesztregi Férfikar lépett fel. A rendezvény végén virágcsokorral és ajándékcsomaggal köszönték meg a legidősebb népdalkörösnek, Horvát Juliskának a sok éves munkát, valamint Babovič Irénnek az egyesület 18 éves vezetését.