Régi emlékek a régi fényképeken

  • Nyomtatás
  • lakos fotok5118Alsólakosban mintegy száz, témakörönként rendezett fotó kiállításával a letűnt korok emlékeit idézték meg vasárnap. A szakmai bemutatást Kepéné Bihar Mária etnográfus végezte el.

    A helybeli Szúnyogh Sándor Művelődési Egyesület szervezésében létrejött és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség által támogatott kiállítás anyaga – melyet a tavaly Felsőlakosban megszervezett hasonló kiállítás nyomán rendeztek meg most Alsólakosban – a falu lakossága által megőrzött fényképekből állt össze. Kepéné Bihar Mária a kiállítás kapcsán kifejtette: témakörök szerint többek között az iskola és a katonaság, az esküvői hagyomány, a lakodalom, a születés és a gyász köré csoportosulnak a fényképek. A mezőgazdasági munkák végzése is megjelenik egy egész pannón a gépi cséplésről készült fotókkal együtt, amelyeket sok esetben maga a géptulajdonos készített. A felgyűjtött fotókból jövőre fényképalbumot is összeállítanak.

    Kepéné figyelmeztetett a fényképezéssel kapcsolatos ellentmondásra is; ma ugyanis a mobiltelefonok elterjedésével mindenki fényképésszé lett. Milliószámra készülnek a felvételek, de hogy ötven év múlva a letöltött, elektronikusan tárolt anyagból mi marad meg, már kérdéses. A szakember a bemutató végén arra kérte a szép számú közönséget, hogy értékválságban vergődő világunkban vigyenek valamit haza a kiállított fotók világának üzenetéből és értékeiből.

    Soós Mihály, az MNMI igazgatója felszólalásában örömmel állapította meg, hogy bár pár éve még pangás jellemezte az alsólakosi kultúrát, ma viszont nem csak a színjátszás kapcsán, de más formában, így hagyományőrzéssel és a jelen kiállítással is újra a kultúra útjára lépett a falu.

    A képek a művelődési egyesület alapítójának, Szúnyogh Sándornak, a falu szülöttének is emléket állítanak.