kele
perec1
garas1
63. évfolyam
41. szám
Megjelenés:
2019. 10. 10.
kiscim4119
 

Kiemelt témák: a vállalkozói kompetenciák és a viselkedés

kozepisk01191A Lendvai Kétnyelvű Középiskolában a decemberi hagyományos nyílt napon műhelymunkákkal és bemutatókkal kívánták az iskolában folyó programokat és – az iskola hírnevét öregbítendő – a diákok által elért eredményeket bemutatni.

Hajdinjak Prendl Silvija iskolaigazgató elmondta: ezúttal a vállalkozói kompetenciák és a bonton lett a két kiemelt fogalomkör, melyet a hat általános iskolából érkezett közel 100 tanulónak szeretnének bemutatni 24 műhelymunka keretében az iskola dolgozói, tanárai és diákjai segédletével. Megjelent az Iskolánk egykor és ma című kiadvány is, melyet szintén a nyílt nap keretében mutattak be. Szerkesztője, Horváth Bernadetta tanárnő ismertette a 60 oldalas, színes és fekete-fehér fotókkal bőségesen megtűzdelt kiadvány jellegét, célját, melynek ötlete a bányászati-ipari iskola 70. évfordulója kapcsán született meg: a 2017-es tevékenységek hetében nyilvánosan is bemutatott, az iskola múltjából felszínre került kutatási eredmények, valamint a Népújság és a Vestnik cikkei könyvbe kívánkoztak. A kronológiai esemény-összefoglalók mellett az egykori tanárok és diákok visszaemlékezései teszik frissé a kiadványt, de helyet kaptak benne az egykori diákok verses alkotásai is, az iskolában zajló pezsgő életről pedig a fotók tanúskodnak.

kozepisk01192Kardoš Štefan és Antolin Tibaut Helena tanárok az iskola filmszakkörében folyó lázas munkáról, az új filmekről és a fotós sikerekről, valamint az idei országos logika- és lingvisztikaversenyeken elért kimagasló eredményekről tájékoztatták a jelenlévőket. 

A 24 műhelymunka között, melyek az iskola oktatói és külső munkatársak által valósultak meg, olyan népszerű bemutatók követték egymást, mint a robotok a korszerű termelésben és a szórakoztatóiparban, a nyelvi szituációk fontosságára figyelő Elmondom, jól mondom?, az ugyancsak a testbeszédre fókuszáló Mit mond, mit üzen a testem? című foglalkozások. De érdeklődésre számíthatott a Rejtélyes, varázslatos, mesebeli… Karácsony! jeligéjű műhely is, ahol a közgazdasággal és az informatikával mint segédtudományokkal, valamint gyors és mesés terítékek készítésével ismerkedhettek a tanulók.
MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben