kele
perec1
garas1
63. évfolyam
29. szám
Megjelenés:
2019. 07. 18.
2919
 

Színes mozaik a völgyifalui turisztikai kínálat

volgyi14192A Völgyifalui Turisztikai Egyesület (TE) 2012-ben alakult – az egyik legfiatalabb, de egyben a legaktívabb turisztikai egyesület környékünkön. Az 55 fős csapat élén a kezdetektől Bacsi Kleiderman Mónika áll. Az egylet a már jól bevált programokon kívül –farsangi bál, Márton-napi Pincétől pincéig túra – néhány vonzó újdonságot is tervez. Élénkebb együttműködést szeretnének a Lendva Várja Önt Turisztikai Szövetséggel. A Völgyifalui TE 2018-ban a kitűzött célok megvalósításával gazdag évet zárt, amivel tovább emelték a mintegy 330 lelket számláló település idegenforgalmi kínálatának változatosságát.

– Egyesületünk legrégibb és a legnagyobb tömeget vonzó rendezvénye a farsangi bál, ami – átmentésként – 1981-ben került hozzánk Pincéről. De a farsangi bál a 38 nyolc év alatt egyszer sem maradt el, mint ahogy a farsangi felvonulás sem. A turistaegylet három éve szervezi a bált, és mindig gondoskodunk a promócióról és az újdonságokról is. Egy ilyen a farsangi mini diszkó is, amit húshagyókedden délután a gyermekek számára tartunk meg a Lendvai Óvodával együttműködve – mondta Bacsi Kleiderman Mónika. – Kiemelkedő rendezvényünk még a Márton-napi Pincétől pincéig nevű túra, amit nyolc évvel ezelőtt az egyesületünk indított el. A túra alatt bejárjuk Völgyifalu öt szőlőshegyét, hét pincénél pedig borkóstolót tartunk. Tavaly a lendvai folklórcsoport fellépése és a csenteiek mustkeresztelése jól fogadott újdonság volt. A rendezvényt a Szlovén Turisztikai Szervezet (STO) 833 euró pályázati pénzzel támogatta. Ebből a program kivitelezése mellett promóciós poharak és pohártartók beszerzésére is futotta. Mintegy 170-et ajándékoztunk el, ami a túra sikerességére utal.

volgyi14191Az egylet tavaly közel háromezer euróból gazdálkodott, amihez Lendva Község a korábbi 1.500 euró helyett 900 euróval járult hozzá. – Kisebb a községi támogatás összege, bár a programok száma az előző évekhez képest nem csökkent. Még a gémeskút melletti parkban is dolgoztunk, rendeztük, szépítettük rengeteg önkéntes munkával. Most már nagyon szép és egyre közkedveltebb piknikező hely alakult ki itt, amióta 2015-ben a közbirtokossági közösséggel megbeszéltük, hogy a területtel valamit kezdeni kell. Felújították már a gémeskutat – amely az egyesület logójában is megjelenik –, nyársaláshoz tűzhelyt, valamint pizza, langali, lángos és a helyi ételkülönlegességek elkészítéséhez alkalmas kemencét építettünk. A parkban asztalokat és padokat állítottunk, illetve lehetővé tettük lovak kikötését… Itt áll a turisztikai „zöld ablak” is, amely a szép völgyifalui szőlőskertekre néz. Mivel a parkkal vannak még fejlesztési terveink, a közbirtokossági közösséggel megbeszéltük, hogy a 2022-ig terjedő időszakra szerződést kötünk a telek bérléséről, amit az egyesület piknikek, találkozók megtartására kiadhat.

Újdonsággal indul az idei turisztikai idény is Völgyifaluban, hiszen április 13-án Lovásziból túrázók érkeznek a parkba, ahol a hazaiaktól a Vaskapu és a közelében elásott aranycsikó legendájáról hallhatnak. Az egyesület a völgyifalui pünkösdi búcsút nyitott pincék napjával kívánja bővíteni a palkonyai rendezvény mintájára. Hosszú hétvégés rendezvényt szeretnének, talán már jövőre. Idén pedig a Puconci és Trieszt melletti Dolina testvértelepülésekkel együtt kirándulnak. Völgyifalu idegenforgalmi kínálatáról prospektus is készült, amely vásári bemutatkozásokra is alkalmas, a lendvai hegymászókkal pedig völgyifalui túrautat jelöltek ki.

Nyilvánvaló, hogy az egyesületi programok attraktívabbá tehetik Lendva Község turisztikai kínálatát. Az együttműködésre a Lendva Várja Önt Turisztikai Szövetséggel lenne lehetőség.

volgyi14193– Lehetne jobb is az együttműködés, keresni és kiegészíteni kellene egymást. 2017-ben hét rendezvényen voltunk Lendván, tavaly hármon. Remélem, idén jobb lesz, változik a helyzet, s jobb lesz a rendezvények koncepciója is. Nem kizáró, hanem befogadó jellegűnek kellene ezeknek lenni minden egyesület számára – mondta az egyesület elnöke, aki egyben egy ideje a lendvai Turisztikai Szövetség alelnöke is.

– Komoly probléma a gyenge együttműködés. A szövetség 2012-ben alakult, s az elképzelés szerint az alelnök feladatkörébe tartozott a kapcsolattartás az egyesületekkel, a tagokkal, a kocsmákkal, a borozókkal. Úgy 2015 óta azonban ez hanyatlik. Addig voltak közös programok, szórólapok, promóció, volt koordináció. De amióta a kilátótorony áll, a tagok érdekében nem történik szinte semmi, csak a toronyra fókuszálnak. Így látom én. S azért is voltam kész vállalni az alelnöki posztot, hogy újra összehozzam a tagokat, elvégezzem azt, ami most hiányzik – mondta Bacsi Kleiderman Mónika. Hozzátette még, itt az ideje, hogy a torony látogatói megfelelő kínálatot, programot kapjanak – mint az idegenvezetés, élménykirándulások, gasztronómiai élmények, borkóstolók, a városi nevezetességek megtekintése, de már az érdeklődés fázisában. A vendéget így hosszabb időre és költekezésre tudnák bírni helyben. A Turisztikai Szövetség alelnöke némileg megváltoztatná a toronynál az étel- és italkínálatot és odafigyelne az ajándéktárgyak kínálatára is.

– A turizmusban szívvel kell dolgozni, benne kell élni, meg kell érteni. A turizmus összetett dolog. Nem szerencsés, ha valaki csak azért foglalkozik vele, hogy fizetést kapjon. Ha benne vagyunk szívvel, akkor jön az együttműködés, jönnek az új és új ötletek, programok, rendezvények, s ezek már szinte egymást hajtják. Remélem, hogy a Turisztikai és Fejlesztési Intézet idegenforgalmi kezdeményezéseinek lesz foganatja. Kitűnő elképzelés a szőlőhegyi szórt szálloda létrehozása, többen Völgyifaluból is bekapcsolódtak a projektbe. A kínálatban részt vehetnek a helyi termelők is, hiszen a „Reggeli a kosárból” étel- és italválasztéka pontosan őket célozza meg – fogalmazott Bacsi Kleiderman Mónika, aki néhány változás mellett bízik a lendvai turizmus fellendülésében.

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben