kele
perec1
garas1
63. évfolyam
29. szám
Megjelenés:
2019. 07. 18.
2919
 

A halálos balesetek számának nullára csökkentése a cél

motoros1419A tavasz és a jó idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon. Mivel a néhány hónapos kihagyás miatt különösen nem árt az elővigyázatosság, múlt pénteken Muraszombatban hagyományosan megszervezték a rendőrség és a muravidéki motoros klubok szezon előtti találkozóját.

Az éves találkozón Šteiner Srečko rendőrfelügyelő először egy statisztikával szolgált a jelenlévőknek. Elmondta, hogy az előző 18 évben a Muravidéken 28 motoros és 12 robogóval közlekedő vesztette életét. A tavalyi pedig egy motoros szenvedett halálos balesetet, heten súlyosan megsérültek, tízen könnyebb sérüléseket szenvedtek, kilencen pedig sérülés nélkül megúszták a balesetet. A 27 motorosbalesetben 18 alkalommal a motorosok okozták a balesetet figyelmetlenségből vagy képességeik túlbecsülése miatt.  Gyakran a gyorshajtás és az alkohol is az okok között szerepelt. Kisebb arányban az autósok hibájából történt a szerencsétlenség, amikor nem adták meg a motorosoknak az előnyt.

Az adatok azt mutatják, hogy évről évre növekedik a bejegyzett motorkerékpárok száma a Muravidéken – miközben 2005-ben 600 bejegyzett motorkerékpár robogott az utakon, 2018 végére ez a szám több mint 3.500-ra nőtt. A motorosok számának növekedése külön figyelmet és további biztonsági intézkedéseket követel. Az egyik ilyen a biztonságos közlekedésről szóló tanfolyamok és gyakorlati képzések szervezése. Amint elhangzott, a rendőrség és a motoros klubok között az együttműködés kölcsönös, hiszen a klubok is többször kezdeményezik a találkozókat és tréningeket. A Muravidéken a regisztrált klubok száma 19, melyek képviselői szinte mind megjelentek a pénteki találkozón.

A 2019-es évben a rendőrség céljai közé tartozik a muravidéki utakon a halálos kimenetelű motoros balesetek számának nullára csökkentése, valamint a súlyos sérülések visszaszorítása hét alá, erre hatékony forgalomfelügyelettel is készülnek. Az intézkedéssel a rendőrség a közlekedési szabályok betartását kívánja elérni, valamint a viselkedési minták átalakításával azt tudatosítja, hogy az egyén maga teheti a legtöbbet saját és mások biztonságáért.  Šteiner figyelmeztetett arra is, hogy a következő hónapokban a muravidéki utakon felújítási és egyéb munkálatok folynak, ezért külön óvatosságra intette a motorosokat.

Miközben a klubtagok általában részt vesznek a szezon előtt szervezett akciókban, a rendőrségnek kisebb a hatása azokra, akik nem klubtagok. A tapasztalatokból kiindulva pedig ezek esetében lenne leginkább indokolt az idény előtti elméleti és vezetéstechnikai tréning.

A biztonságos közlekedés és a megfelelő felkészültség egyre fontosabb a klubokban is, és fontos számukra, hogy tudatosak legyenek és főleg a fiataloknak is pozitív példát adjanak. Egyre jobban odafigyelnek az alkoholfogyasztásra és a motoros találkozókon szervezett panorámatúrákon sem fogyasztanak alkoholt.
 
MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben