kele
perec1
garas1
63. évfolyam
17. szám
Lendva 
2019. 04. 25.
kiscim1719
 

Sokan kipróbálták a viaszos írókázást

himes1519A dobronaki hímes tojások készítésének több mint 120 éves hagyománya van. Azzal, hogy a helyi Petőfi Sándor ME minden évben megszervezi a hímesek kiállítását – külön hangsúllyal a falura jellemző mód szerint készült, sajátos motívumokkal díszített húsvéti tojásokon –, komoly értéket teremt. Idén közel ezer hímes tojás volt megtekinthető.  

Az egyedi kidolgozású hímes tojásokat Dobronakon két színben, pirossal és feketével, a batikolásos technika alkalmazásával készítik. A mintázást felmelegített méhviasszal végzik íróka segítségével. A tojás festése így két lépésben történik: először piros, majd fekete színnel úgy, hogy a minta piros felületeit befedik viasszal, ami megakadályozza, hogy a tojáshéj ott feketére színeződjön.

– Az idei, immár 22. Hímestojás-kiállítást a múlt hét végén a Dobronoki György-házban szerveztük a Kézművességek Háza munkatársaival közösen. A 29 hímestojás-készítőtől majdnem ezer alkotást csodálhatott meg az idén is nagyon nagy számban hozzánk érkező hazai és külföldi közönség. A fatálcákra, búzaágyra helyezett hímesek között kiemelt helyet kaptak a hagyományos, dobronaki mintákkal készülő tojások. Ezzel a technikával készítettek húsvéti tojásokat a helyi iskola tanulói és a Katicabogár Óvodából érkezett gyerekek is – mondta Toplak Alenka, a Petőfi Sándor ME elnöke. A közönség továbbá karcolt (ahogy Dobronakon mondják: faragott), maratott és levélrátétes, hagymahéjlében megfestett hímeseket is megtekinthetett. A kiállított tojások között megjelentek a modern minták és a hímestojás-készítők által továbbfejlesztett és áttervezett motívumok is – mindezek tyúk-, kacsa-, liba- és strucctojásokon.

Mindazok, akik érdeklődtek a minták megrajzolása és a tojás festése iránt, megtekinthették ezt a Kézművességek Házában folyó bemutatókon. A műhelymunkákban a helyi hímestojás-készítők segédkeztek, örömmel kölcsönözték az írókájukat is, hogy a kíváncsiskodók kipróbálhassák kézügyességüket a felmelegített viasszal rajzolásban. De megtudhatták azt is, hogyan kell a tojásra szép levéllenyomatot készíteni, illetve miként kell tartani az éles pengéjű kést, hogy a faragott minta „olyan szép legyen, mint a képeslapon”.

– A művelődési egyesületnél igyekszünk minden évben valami újjal készülni. Idén ezek batikolásos technikával készült falitextíliák voltak, melyeket magyaros tulipán díszít. Ezek a Kézművességek Háza textilfestési műhelyfoglalkozásán készültek – mondta még Toplak Alenka.

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben