kele
perec1
garas1
63. évfolyam
29. szám
Megjelenés:
2019. 07. 18.
2919
 

Vidám iskolai ötletvásár

otlet1819A Lendvai Kétnyelvű Középiskola tevékenységi hetének utolsó napján, múlt pénteken megtelt az iskola mögötti parkoló: az arra járók finom illatokat érezhettek, s a hangulatot egy kis élőzenével fűszerezték. A diákok az iskolai ötletvásár alkalmából saját konyhájukat üzemeltették.

– A diákok feladata az volt, hogy találjanak ki egy vállalkozói ötletet, amelyet a mai napon bemutathatnak. A legtöbb esetben a főzésre helyezték a hangsúlyt, így minden osztály tagjai a saját választott ételüket készítették el, majd mint a piacon, ezzel „kereskedtek”. Nagyon örülünk annak, hogy több volt diákunk is megjelent a rendezvényen látogatóként – nyilatkozta Hajdinjak Prendl Silvija, a középiskola igazgatója. Az ételeket önkéntes adományok, illetve az iskola által nyomtatott játékpénz fejében lehetett megkóstolni.

– Az osztályfőnöki órán arról tanakodtunk, hogy mi olyat tudnánk készíteni, amihez a hozzávalók könnyen és olcsón beszerezhetők, és még ízletes is. Így esett a tacóra a választás, amelyhez a nyersanyagokat támogatók biztosították, amit ezúton is köszönünk nekik – mondta Toplak Anna a 3.a-ból. Egy másik standnál Kebel Vanja a következő gondolatait osztotta meg: – Mi, a 3.b/c osztály chili con carnét főztünk. Jól sikerült, hisz az utolsó falatig elfogyott. Igazán remekül éreztük magunkat a mai napon – mondta Anna.

Az említett ételeken kívül még lángost, hamburgert, bográcsot, babgulyást, pizzát és palacsintát is lehetett kóstolni. A csapatokat egy zsűri több szempont alapján pontozta. A bemutatott legjobb ötletért a következő osztályokat emelték ki: az 1.a (gimnázium), a 2.a (gimnázium), a 2.d (gépésztechnikum), a 3.f (szakmai tagozat) és a 4.c (vegyésztechnikum). A legszebb standja a 3.b/c (közgazdásági és vegyésztechnikum) és a 4.b (közgazdasági technikum) osztályoknak volt. A legjobban az 1.e (kereskedő), a 3.d (gépésztechnikum) és a 3.e (szakmai tagozat) osztály mutatta be vállalkozását. A legkedvesebb személyzete az 1.d (gépésztechnikum), az 1.f (szakmai tagozat), a 4.a (gimnázium) és a 4.g (szakmai tagozat) osztálynak volt, míg a legjobb vállalkozók díját a 2.b/c (kombinált tagozat), a 3.a (gimnázium), a 4.d (gépésztechnikum) és az 5.g (kombinált tagozat) osztály nyerte el. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Lendva Község polgármestere, Magyar Janez, valamint az alpolgármester, Kasaš Mihael is.

SoPe

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben