kele
perec1
garas1
63. évfolyam
29. szám
Megjelenés:
2019. 07. 18.
2919
 

A hulladékégető építésétől nem zárkóztak el

sal20191Sal Község Tanácsa május 8-án megtartott ülésén elnapolta az elmúlt évi zárszámadás megvitatását, majd első olvasatban tárgyalta a 2,426 millió eurós 2019-es költségvetési tervezetet. A tanács nem vetette el az állam kezdeményezését, hogy a jövőben hulladékégető épüljön a községben.

sal20192Fartek Iztok polgármester részletesen bemutatta az idei költségvetési tervezetet, amelyben a közel 2,5 millió eurós bevételeknek mintegy felét az adóbevételek jelentik, míg az ingatlanok eladásával 350 ezer euróra számítanak. Az állami költségvetésből és az uniós alapokból érkező 518 ezer eurós támogatási tételből a Nemzetiségi Hivatal mintegy 23 ezer eurós összeget folyósít a község kétnyelvű ügyvitelére, míg a domonkosfai nemzetiségi önkormányzat ügyvitelét most először közvetlenül finanszírozza majd a hivatal. Az országos és uniós projekttámogatásra több mint 235 ezer eurót terveztek a hivatalban. A 2,35 millió eurós kiadási oldalon a folyó kiadások közel egymillió eurót tesznek ki. A beruházási költségek 800 ezer eurót jelentenek, a tervezett fejlesztések 556 ezer eurót, valamint a vízvezeték és a szennyvízcsatorna kiépítésére felvett 250 ezer eurós hitel törlesztését is tervezik. Az utak építésére és karbantartására 130 ezer eurót, a községi ipari övezethez szükséges földterületek megvásárlására 120 ezer eurót, míg a projektek befejezésére 250 ezer eurót különítettek el. A napfogyatkozás 20 éves évfordulójára egy 3.000 euró értékű emlékmű felállítására biztosítanak anyagi fedezetet.

sal20193A község adóssága lassan, de folyamatosan csökken. Közel tíz év után a felére csökkent és 2 millió eurót tesz ki, idén az adósság törlesztésére 104 ezer eurót fordítanak. Rövid vita után a tanács a költségvetési tervezetet 15 napos közvitára bocsátotta.

A tanács véleményezte a Környezetvédelmi Minisztérium és a községek közösségének kezdeményezését egy hulladékégető építésére a községben. A tagok a lehetőségtől nem zárkóztak el, de alapos tájékoztatást kérnek az illetékes minisztériumtól a hulladékégető kapacitásáról, terveiről, helyszínéről, környezeti hatásairól. Amennyiben a létesítmény az összes szabállyal és előírással összhangban épülne meg, nem látják akadályát a megépítésének, de az előnyöket és a hátrányokat még mérlegelik. A végső döntés előtt pedig a polgármester népszavazáson a polgárok véleményét is kikéri.   

Hosszas vita után a tanács második olvasatban elfogadta a temetkezési rendről szóló rendeletet és tanácstagokat nevezett ki a község idegenforgalmi, sport- és kulturális intézményeinek tanácsaiba és más tanácsokba. Miután elvetették a kezdeményezést, hogy újraszervezzék a helyi közösségeket, megerősítették a három faluközösségbe – Dolenjci, Čepinci, Markovci – jelölt tagokat. A község elkötelezte magát, hogy év végéig kifizeto a Domonkosfai Óvodának az elmúlt év utolsó negyedéves ügyvitelében összegyűlt 4.866 eurós hiányt.  

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben