kele
perec1
garas1
63. évfolyam
33. szám
Megjelenés:
2019. 08. 16.
kiscim3319
 

Év közben tanulnak, nyáron dolgoznak

munka Horvat TeoMinden felnőtt tapasztalhatta fiatalon, amikor még diák, illetve egyetemista volt, hogy ha szeretett volna megvenni magának valamit, esetleg utazni, ahhoz meg kellett teremtenie az anyagiakat. Így van ez ma is.

 

Éppen ezért a diákmunka vidékünkön is igen aktuális, főleg a nyári hónapokban, amikor az alkalmazottak nyaralnak, így a diákok helyettük dolgozhatnak. Ezzel a munkaadó is jól jár, illetve a munkavállaló is, aki a megérdemelt fizetését el tudja költeni arra, amire szeretné. Három olyan diákkal találkoztuk, akik már több éve rendszeresen munkával (is) töltik a szünidő nagyobb részét. 

 

Horvat Teo 18 éves, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola gépesztechnikumi programjára jár. Idén már harmadik éve – szinte mindennap – a Terme Lendava strandján találhatjuk meg, de nem a fürdőzők közt, hanem a Lipa cukrászdában, ahol kisegítőként fagylaltot árul augusztus végéig. Szereti a munkáját, és már tapasztaltnak is mondható, mivel a középiskolás évei alatt nyaranta gyakorolja ezt a szakmát.

 

munka Virant MarcelVirant Marcel a Ljubljanai Egyetem Elektrotechnikai Karának 21 éves hallgatója. Lendván, a Virs vállalatnál dolgozik egészen az új egyetemi szemeszter kezdetéig, vagyis szeptember végéig. Több különböző feladatot lát el a gépek gyártási folyamatában minden hétköznap. Elégedett a munkájával, a nyári hónapokban már ő is több éve dolgozik ebben az üzemben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

munka Kebel VanjaKebel Vanja 17 éves, és a Lendvai Kétnyelvű Középiskola közgazdasági technikumi programjának a diákja. Nem csupán nyáron dolgozik, már 2018 őszétől a lendvai Retro Cafe kisegítő pincérnője. Év közben ugyan csak hétvégenként tudott a pult mögé állni, hisz hétköznap iskolába jár, de nyáron a tanítási szünetnek köszönhetően sokkal többet tud dolgozni. Szereti a munkahelyét, ha éppen nincs műszakban, akkor is többször megfordul ott a baráti társaságával.

 

 

 

 

 

 

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben