kele
perec1
garas1
63. évfolyam
33. szám
Megjelenés:
2019. 08. 16.
kiscim3319
 

Mi történik a helyi közösségekben?

helyikoz3119Érdektelenség, közömbösség, elégedetlenség vagy pénzügyi gondok, netán lankadó tenni akarás? – találgathatnánk az okokat, hogy mi történik a helyi közösségekben Lendva Község területén. A tavaly októberi helyhatósági választások óta eltelt időszak egyik jellemzője ugyanis az, hogy a felszínre kerülő problémák több esetben ellehetetlenítették a közösségek munkáját. Problémát jelentett egyrészt, hogy nem akarták magukat kellő számban jelöltetni az emberek, ha pedig volt már kandidáló, akkor a megválasztásuk után néhány hónappal lemondtak a tisztségükről, különböző okokra hivatkozva. Kapcán, Hármasmalomban, Hídvégen és Bánután már a legelején hiányoztak a jelöltek, de a decemberi pótválasztásokon szépítettek a helyzeten. Göntérházán pedig csak a harmadik próbálkozás után tudták a tanács teljes összetételét biztosítani a két kámaházi taggal. Az érdektelenség miatt a májusi 3-ai pótválasztások előtt falugyűlést is tartottak Magyar Janez polgármester jelenlétében.

Válsághelyzet alakult ki továbbá a Pincei Helyi Közösségben is, ahol az öttagú tanácsból először kettő, maj további két tag mondott le, és a tanács határozatképtelenné vált. Ennek következtében lemondott a HK tanácsának elnöke is. Lendva Község még a pinceiek rögtönzött falugyűlése előtt kiírta a pótválasztásokat szeptember 1-jére.

Mi történik tulajdonképpen a helyi közösségekben? – erről kérdeztük Magyar Janezt, Lendva Község polgármesterét is, hiszen választási kampányában a polgárokhoz közelítő politikát ígért, amely lendületet adhat a helyi közösségek életének. „Ennek a politikának épp az a következménye, hogy napi szinten állok kapcsolatban a közösségekkel, az elnökökkel, van tehát rálátásom a helyzetre. Kámaházán és Pincén is elégedettséggel, pozitívan fogadták a falugyűlést, munkakedvet és tenni akarást tapasztaltam. A korábbi vezetői csoportok nem mindig működtek jól, a polgárok változást szeretnének, önszerveződnek és megoldásokat javasolnak. Ott, ahol már van új vezetőség, jól dolgoznak, terveket szőnek. Örülök, hogy sok a fiatal közöttük. Meghallgatom a polgárok ügyeit, reagálok is azokra, s igyekszünk mindenki megelégedésére tevékenykedni” – fejtette ki Magyar Janez.

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben