kele
perec1
garas1
63. évfolyam
46. szám
Megjelenés:
2019. 11. 14.
kiscim4619
 

„Mozgó, élő tájháza” a muravidéki hagyományoknak

riport4019A radamosiak a 80-as évek elején kezdtek el csatlakozni a Lendvai Szüret felvonulásához, a kultúregyletük megalakulásával szinte egy időben. Azóta majdnem 40 év telt el, azóta is a felvonulás leglátványosabb résztvevői között vannak, szinte az összesen részt vettek. Szorgalmuk és elszántságuk gyümölcse, hogy a legtöbbször ők kapták az első helyezést.

Minderről Szomi Ilona és Kalamár István, a helyi Harangvirág MTE tagjai meséltek nekünk a faluotthon termében, nosztalgiázva egy csokor fénykép fölött. 

Ilus és Pista készültek a találkozásra, rengeteg fényképet hoztak, melyek szinte mind a szüreti felvonulásokról készültek. A fotókon keresztül elénk tárul az a mérhetetlen szorgalom, odaadás, amit évről évre belefektettek ebbe a rendezvénybe. Mindig új témát választottak, a legelsőtől, ami a szüreti munkák bemutatása volt, egészen a szövésig, amit ma a helybéli asszonyok szakkörben lelkesen tanulgatnak. Már alig akad néphagyomány, amit ne dolgoztak volna fel. – Minden évben különböző témákkal készültünk – mutatja Ilona a sok fényképet. – Az első, amin mi részt vettünk, egy különleges szüreti felvonulás volt – mondja mosolyogva. – Azt hiszem, nem is volt több olyan, hiszen csak mi vettünk rajta részt. Akkor még a Lipa szálló szervezte, 1980-ban vagy talán 81-ben lehetett. Emlékszem, esett az eső, és a rossz időjárás miatt senki más nem vonult fel, csak mi, radamosiak – mutatja Ilus az újságcikket a Népújság egykori hasábjairól. – Nagy sikert arattunk, hiszen az első, a második és a harmadik hely is a miénk lett – nevet Ilus. – Mindettől függetlenül azt hiszem, megérdemelt volt a díj, hiszen rengeteget dolgoztunk a díszletünkön. Az egykori szüreti hagyományokat mutattuk be. Ehhez egy valódi zsúpfedeles hegyi pincét is építettünk, mellé valódi kelepelővel. A szüretelő legények és lányok népviseletben voltak, puttonnyal, melencékkel vonultunk fel. Aztán vittük a morzsolót, a prést, bemutattuk, hogy zajlanak a szüreti munkák. A radamosi zenészeinket is magunkkal vittük, szóval a kedvünket a goromba időjárás nem tudta elvenni – emlékszik vissza Ilus, aki nyugalmazott tanárnő és énekkari kórusvezető.

 

 

Ezután szinte minden felvonuláson részt vett a radamosi kultúregylet és rendszerint sikerült is ámulatba ejteniük a lendvai közönséget. A szervezkedés élére Ilus állt, aki újabbnál újabb témákat talált ki, és meg is mozgatta az egész falut a siker érdekében. Csak néhány cím, amelyek bizony megérnének külön-külön is egy mesét. Munkálatok a szőlőben négy évszakon keresztül – bemutatták a szőlővel való munka egész éves folyamatát, a vesszővágástól a szüretig. A búzától a kenyérig – ekkor bemutatták az aratást, a cséplést kézzel, majd géppel, felvitték a cséplőgépet is, majd bemutatták, hogyan őrülnek a malomban, a végén pedig valódi kemencében sütötték ki a kenyeret a felvonulás alatt, amit erre az alkalomra építettek. Költözik a Weinzer család – rengeteg gyerek vett részt a felvonuláson. Szüret egykoron – nem kisebb dolgot vittek véghez a radamosiak, mint hogy a falujukból tehenes szekérrel mentek Lendvára és vonultak végig a város utcáin. Aratás után – ezzel a címmel azt mutatták be, hogyan szoktak a fiatalok mulatni a nagy munkák után, még a patakban fürdést is képesek voltak feleleveníteni, ponyvával bélelt szekéren. A zsúpos házat minden alkalommal elvitték magukkal – ki tudja, talán ez volt a szerencsehozójuk és nem utolsó sorban remek látványosság is. Volt, hogy ezen mutatták be a pincesározás hagyományát, máskor pedig a zsúpfedél készítését – ezekről már nem sok sejtése van a ma emberének. Atán azt is érdemes megemlíteni, amikor Somi Pista 12 szekeret húzott maga után végig a város utcáin, mint egy vonat. – Igyekeztünk minden alkalommal egy régi, paraszti hagyományt bemutatni. Hozzákapcsoltuk a népszokásokat, az öltözékünket is hozzáigazítottuk. Valósággal beleéltük magunkat a szerepekbe. Amikor például a négy évszakot mutattuk be, akkor akik a telet kapták, azoknak bizony nagykabátban kellett vonulniuk, de senki sem zúgolódott soha. Mindig volt eleje és vége a menetünknek, és története is – emlékszik vissza Ilona.

Ma már a kultúregylet ülésén egy közös megbeszélés alkalmával ötletelnek, hogy milyen témát fognak megjeleníteni, kinek mi lesz a dolga a felkészülésben és a felvonuláson. De korábban Ilus maga találta ki szinte az egészet. – Amikor közeledett a felvonulás ideje, éjjelente csak úgy repkedtek a gondolataim. Vissza tudtam idézni a gyerekkori emlékeimet a hajdani munkákról, szokásokról, és kigondoltam, hogy lehetne mindezt megvalósítani a felvonuláson. Aztán amikor az egész kirajzolódott előttem, teljes bedobással kezdtük a munkát. Körülbelül egy-másfél hétig tartottak az előkészületek.

Rendszerint Ilona osztotta ki a feladatokat, de jó példával is előállt, hiszen a munka oroszlánrészét legtöbbször ő végezte el otthon. Valószínűleg a tanítónői hivatás is közrejátszott abban, hogy jó irányítóként állt elő, szinte küldetésének tudta be, hogy tegyen a település művelődési életéért és annak fellendítéséért. Sikerrel mozgatta is meg a falu népét. Először a gyerekeket szólította meg, majd kedvet csinált a fiatalságnak, majd az idősebbeket is sikerült bevonni. Úgy toborozta a helybelieket, hogy mindenki boldogan csatlakozott. Nem csak a szüreti felvonulások alakalmával kaptak elismerő visszajelzést a radamosiak, de a néptánccsoport, az énekkar is kiemelkedően teljesített.

A befektetett munka, az összefogás, az odaadó igyekezet és az ötletesség meghozta a gyümölcsét a szüreti felvonulásokon, a radamosiak rendszerint maguk mögé utasították a többi felvonulót. Hogy szám szerint hányszor nyerték meg a legötletesebb, legszebben díszített menet címet, vagyis vitték el  az első díjat, azt Sem Ilus, sem Pista nem tudta megmondani. De az biztos, hogy vagy elsők vagy dobogósok lettek szinte mindig.

A sikeres szüreti menet fontos eleme az is, hogy a felvonulók a nézőközönség szimpátiáját is elnyerjék, mosolyt csaljanak az arcokra. Ehhez jól jön egy-két lelkes házigazda, aki gondoskodik a hangulatról és persze a kínálgatásról. – A legtöbbször én voltam a házigazda – mondja szerényen Pista, de nagy mosollyal. Ő korábban a helyi közösség elnöke volt, és mindig is lelkes tagja volt a kultúregyletnek, ma is énekel a helyi kórusban. Ilona egy igazi betyárnak nevezte őt, akinek aligha akad párja a környéken, és igazi társasági ember. – A közönséget szórakoztatni kell, ez hozzátartozik a felvonuláshoz. Amellett, hogy a süteményeinket, pogácsáinkat szoktuk kínálni, egy-két vicces mondókát is be kell néha vetni. Az egyik legegyszerűbb, de mindig sikeres az, amikor a nőknek a finom „asszonyfektető” likőrt, a férfiaknak pedig a „bátorságadó” bort kínálom. Volt, hogy csak úgy szaladtak utánunk a menyecskék, hogy a likőrből még egy kupicával felhörpintenének – nevet fel Pista, és azonnal fel is ajánlja, hogy hoz egy kis kóstolót a finom meggylikőrből. –  Egyébként mindig jó hangulat van a felvonuláson. Bizony volt, hogy 121-en vettünk részt rajta a mi kis falunkból. Azok voltak ám a szép idők! Ma már sajnos egyre nehezebb megszólítani az embereket, hogy csatlakozzanak. Az aktív tűzoltóink már amúgy is ott vannak a rendezvényen, lángost sütnek, vagy amit kell – így ugye ők is hiányoznak a köreinkből. A fiatalok pedig el vannak foglalva a saját életükkel, ahogy mondják, nagy a stressz. Érthető, hogy más világ van, csak hát szomorú. A modern világ sok valódi értéket elvesz a társadalomtól. A kultúregyletben ugyan akad néhány fiatal, de az sajnos kevés. Ma már inkább csak az idősek és a középkorosztály vesz részt. Szóval mi maradtunk, mi vagyunk, akik még tartjuk „ennek a háznak a három sarkát”– mondja Pista, majd Ilus veszi át a szót: – Az idei szüretre egyetlen gyereket sem elvinni, aki a táblánkat vitte volna – jegyzi meg csalódottan. – Húsz, harminc évvel ezelőtt a gyerekek sértve érezték magukat, sírtak, ha nem jöhettek velünk a felvonulásra, ha nem kaptak benne szerepet…

A fényképek nézegetése közepette még jó sok történet felelevenedik, közben megérkezik az asztalra a híres likőr és a friss szőlő is. Nosztalgiázunk egy kicsit, hol Pista, hogy Ilus mereng el néhány fénykép kapcsán. Én pedig biztos vagyok abban, hogy amit ezek a lelkes helyi emberek tesznek évről évre – ideértve mindazokat, akik velük, mellettük igyekeznek és dolgoznak –, az messze túlmutat a szüreti felvonulás ünnepén. Néhány szekér pár négyzetméterén képesek megidézni a múltat, a legszebb hagyományokat és népi örökségünket. Felelevenítik az egykori munkákat, bemutatva annak eszközeit és bemutatják a kapcsolódó szokásokat, a népviseletet. A kultúra ápolását a legeredetibb módon képviselik: megteremtik, újraélik és átadják a közönségnek a régi világot. Mozgó és élő tájházként hozzák el a lendvai közönség elé a muravidéki örökséget. Méltán jár igyekezetükért a megbecsülés.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben