kele
perec1
garas1
63. évfolyam
46. szám
Megjelenés:
2019. 11. 14.
kiscim4619
 

A pártosfalviak nyerték a főzőversenyt

kupus4219Vasárnap immáron 17. alkalommal rendezték meg a Káposzta-napot Salban. A falu központjában a szokásos helyen, rendezvénysátorban és szabdtéren várta a látogatókat a szervező, a sali Illatos Boroszlán Művelődési Egyesület.

A napos idő lehetővé tette, hogy a rendezvénysátor elé is asztalok kerüljenek, így kissé tágasabbá vált az egyébként hagyományosan sátoros program. A téren kirakodóvásárt rendeztek, ahol főként kézműves termékeket, házi jellegű élelmiszereket kínáltak az árusok. A sátorban pedig a káposztából készült ételek, illetve a szórakozás kapta a főszerepet.

 

 

Ezúttal is a községből és a környékről érkező egyesületek mutatkoztak be, feldíszített asztalokon káposztás ételekkel, illetve kóstolóval fogadták a vendégeket. Káposztás tésztától a rétesig, a salátáktól a húsos meleg ételekig volt miből választani.

A rendezvény keretén belül főzőversenyt is hirdetnek minden évben. Ezúttal a szegedi káposzta elkészítése volt a feladat. A versenyben a legfinomabb egytálételt a pártosfalvi Rózsa Kézműves Egyesület készítette, második az Eco Hodos csapata lett – ők nyerték a legkreatívabb díszítést is idén –, harmadik pedig Dolinci csapata lett.

A színpadon egész nap kultúrműsor és zenés program szórakoztatta a közönséget, a budinci kultúregyesület pedig bemutatta a káposztasavanyítás és -elrakás hagyományait.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben