kele
perec1
garas1
64. évfolyam
3. szám
Megjelenés:
2020. 01. 23.
kiscim0320
 

A fejlesztésre irányuló beruházásokat hiányolták

lekozseg5219Lendva Község Tanácsa december 18-ai ülésén elfogadta a község 2020-as költségvetését, s ezzel jövőre nem válik szükségessé ideiglenes finanszírozás. A községben mintegy 13 millió euró bevétellel és 14 millió euró kiadással számolnak, aminek nagyjából 36 százalékát fejlesztésekre fordítják. A tanácstagok a beruházások nagyobb fejlesztés-irányultságát hiányolták.

A tanács vita és módosítási javaslatok nélkül egyhangúlag elfogadta a 2020-as községi költségvetést, melynek bevételét 13 millió euróra, kiadását pedig 14 millióra tervezték 1,2 millió hiánnyal. A kiadások 64 százalékát (9 millió euró) a folyó kiadások adják, 36 százalékot (5,1 millió euró) beruházásokra fordítanak. Néhány tanácstag azonban hiányolta a tervezett beruházások nagyobb fejlesztési irányultságát. Süč Dejan, aki egyébként támogatta költségvetést, nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a bizottságban megerősített EKF-tétel a községi tanács üléséig módosult, és nem abban az összegben szerepelt a költségvetésben, mint amihez a bizottság a beleegyezését adta.

A kiadások között még mindig magas arányban jelentkeznek a szociális és egyéb folyó kiadások, amire már hosszabb ideje figyelmeztet Gjerkeš Stanislav, hiszen ezek csökkentik a költségvetés beruházási kondícióját.

 

 

Magyar Janez polgármester szerint a költségvetés reális, decemberi elfogadása pedig előnyös, hiszen január 1-jétől nem kell ideiglenes finanszírozáshoz folyamodni. A polgármester elmondta: a 2020-as év a nagyobb projektek előkészítésének ideje, hogy a 2021–2027 közötti kohéziós pénzügyi időszakra a tervek készen legyenek. 2020-ban a falvakban valósítanak meg kisebb fejlesztéseket, utak és utcai világítás javítását, a község tulajdonában lévő épületek szanálását.

A tanács elfogadta a szennyvíz-elvezetési, a kommunális hulladékkezelési, valamint az ivóvízellátási gazdasági közszolgáltatás 2020-as programját, amit az Öko-Part Kft. végez. A szolgáltatásoknál nagyobb változásra nem kell számítani. A vízórákat a jövőben egyszer írják össze, a tervek szerint pedig a hulladékot csak az Öko-Park Kft. jelével ellátott zsákokban szállítják el. Az Öko-Park Kft. felügyelőtanácsába Kutnjak Đanino helyére Šabjan Évát nevezték be.

Január 1-jével változik a Lendvai Óvoda gazdasági ára. A számítások szerint a község továbbra is megtartja az árak szubvencionálásának arányát, amit azonban hatékonyabban osztanak fel. Ezzel a szülők hozzájárulása csökken, az ár minden szülő számára mintegy 11 euróval lesz kevesebb attól függetlenül, melyik csoportot látogatja a gyermek.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben