kele
perec1
garas1
64. évfolyam
30. szám
Megjelenés:
2020. 07. 30.
kiscim3020
 

Kirándulások és a hazai rendezvények sokasága

borterm06201A Lendvai Szőlő- és Gyümölcstermelők Egyesülete pénteken tartotta meg éves közgyűlését, amelyen a növényvédelmi szerek újdonságainak bemutatását követően Kleiderman Jože elnök beszámolót tartott az elvégzett munkáról.

Kleiderman beszámolójából kitűnt: tartalmas és új programok beiktatásával az új lehetőségek feltárulását is elősegítő boreladási akciók valósultak meg. A Borászati Központot is megpróbálták a bor promóciójának a szolgálatába állítani, a tagok számára pedig a piknikek szervezése is sikeresnek bizonyult. Ezen kívül az összes meghívásnak – köztük a ljubljanai Alpok–Adria Vásáron való részvétellel – eleget tettek, valamint hazai bortúrák is sikeresek voltak és a községi rendezvények kulináris és borászati körítésében is rész vállaltak. A Márton- napi bortúrát kiemelkedő részvétel jellemezte, hiszen mintegy 140 hazai és külsős vett részt rajta.

borterm06202A pénzügyi beszámolóból kiderült, hogy az egyesület 22.800 euró bevételének – a tavalyelőtti áthozatallal, a szponzori pénzekkel és más piaci bevételekkel együtt – mintegy a felét sikerült a kiadásokra elkölteni, így az idei költségvetési évet mintegy 10 ezer euróval kezdték. A leltári beszámoló a központ tárgyainak a leltári rendezetlenségére figyelmeztetett, melyet mielőbb rendezni kell.

Idén a Balázs-napi rendezvénnyel kezdődő programévet a muravidéki vállalkozók és gazdák egyesülete által felvetett májusi csókakői kirándulás, a nyári és őszi helyi és más rendezvényeken a megszokott részvétel fogja követni. Emellett a Borászati Központ programjait, promóciós lehetőségeit is jobban fel kívánják használni. A Vinarium kilátótoronynál lévő standok egyikét pedig a tagoknak is felkínálják, csupán a bevétel 10 százalékos részarányáért az egyesület költségeinek (villany, pénztárgép, hűtők) fedezésére. Az elnök kérte a tagokat, hogy a márciusi minősítésen a tavalyi 60 mintát idén próbálják meg túlszárnyalni, hiszen volt ennél jóval több is, s hogy a rendezvényeken is próbáljanak minél nagyobb számban megjelenni.

 

 

MCSi Design