kele
perec1
garas1
64. évfolyam
20. szám
Megjelenés:
2020. 05. 21.
kiscim2020
 

Folytatni kell a sikeres működést

nyugd alek1820A Lendvai Nyugdíjasok Egyesületének márciusi tisztújító közgyűlésén Varga Aleksander került a községben a legtöbb tagot tömörítő egyesület élére, amely idén októberben ünnepli fennállásának 45. évfordulóját. Az elnökkel beszélgettünk az egyesület jelenlegi helyzetéről és terveikről.

– Az eddigi vezetőség az egyesületet szilárd alapokra helyezte, Ön most ezt a 12 éve megkezdett munkát folytatja négyéves mandátumában. Mi alapozta meg a döntését, miért vállalta el az elnöki tisztséget?

– A Lendvai Nyugdíjasok Egyesülete idén ősszel ünnepli fennállásának 45. évfordulóját. Főleg az utóbbi 12 évben szinte minden tevékenységi területre kiterjedt a működésünk. Ráadásul az egyesületre jellemző, hogy aktív alakítója a közösségi életnek is. Mindezeket egybevetve tényleg nem volt könnyű döntés számomra a tisztség elfogadása, hiszen nem könnyű feladat ezen a minőségi szinten sikeresen folytatni a munkát. Az egykori vezetőség tagjai viszont felajánlották a segítségüket, és négyéves aktív tagságom alatt magam is rálátást szereztem és megismertem az egyesület munkáját. Saját tapasztalataimból kiindulva és a tagok támogatásával vállaltam el a tisztséget.

– Mandátumában milyen feladatok megvalósítását tűzte ki maga elé és mit tervez előtérbe helyezni?

– A korábbi vezetőség szilárd alapokra helyezte az egyesület működését, ezért gyökeres változásokat nem tervezek. Az idei munkatervet már a leköszönő vezetőség körvonalazta, most az új igazgatói bizottságon a sor, hogy a konkrétumokat kidolgozza. Sajnos a koronavírus-járvány miatt még nem sikerült megtartani az alakuló ülést, így még nem indult be a program megvalósítása, de az enyhítések után erre is sor kerül. Idén folytatjuk a tevékenységet a már ismert területeken, szociális téren az idős és beteg tagok látogatásával, valamint a kultúra területén a színjátszócsoport és az énekkar is folytatja a munkát. A Kofetarji színjátszócsoport jelenleg egy új darab színpadra állítását tervezi, amit ősszel szeretnénk a nagyközönség előtt bemutatni. Aktív az örökségvédelmi csoport, a hímzőszakkör, valamint az új gyógynövényes szekció is sikeresen beindult. Az egyesületben fontosnak tartjuk a testmozgást is, ezért a tagok sportjátékokon szerepelnek és számos szabadidős gyalogtúrát, rekreációs kerékpározást is szervezünk. Szeretnénk a korral haladni és beindítani az elektromos kapcsolattartást a tagokkal, amely a papíralapú levelezésnél gyorsabb és környezetkímélőbb. Jelenleg a tagok villámpostáinak címét gyűjtjük. Azok, akik nem rendelkeznek email-címmel, az értesítéseket továbbra is a hagyományos úton kapják kézhez. A 45 éves jubileumunkat előreláthatólag októberben viszont egy fotókiállítással szeretnénk megünnepelni.

– Milyen forrásokból biztosított az egyesület működése?

– A legnagyobb bevételi forrást évek óta a közvetlen községi támogatás jelenti, 2020-ra a költségvetésből 15.000 eurót különítettek el számunkra. Emellett a pályázati lehetőségeket is figyelemmel kísérjük. Idén a tevékenységünknek megfelelő programtámogatásra még nem volt lehetőségünk pályázni.

– Az egyesület vezetését közvetlenül a koronavírus-járvány kitörése előtt vette át, ráadásul egy olyan egyesület elnöke lett, amelynek a tagjai a legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak. A kialakult helyzet hogyan befolyásolta az egyesület működését és a tagok mindennapjait?

– A járványügyi helyzet miatt az elfogadott munkaprogramot még nem tudtuk elkezdeni megvalósítani. Az irodánk a bevezetett óvintézkedések miatt szinte rögtön a tisztújítás után bezárt, és a tavaszra tervezett tevékenységeink, mint a sportversenyek, gyalogtúrák, az énekkari próbák és a többi szekció tevékenységei mind elmaradtak vagy határozatlan időre leálltak. A Szlovén Nyugdíjasok Szövetségének utasításai nyomán pedig a szociális területen végzett önkéntes program, amely az idősek és a betegek látogatását tartalmazza, ideiglenesen szintén leállt. Egyesületünk minden tagja a veszélyeztetett csoportba tartozik, ezért az időseknek, a rászoruló tagoknak a polgári védelem tagjai és a fiatal önkéntesek nyújtanak segítséget.

A jövőben is fokozatosan és elővigyázatosan fogjuk beindítani a tevékenységünket. A kormány enyhítései után a héten minden óvintézkedést betartva újra működni kezdett az irodánk.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben