kele
perec1
garas1
64. évfolyam
21. szám
Megjelenés:
2020. 05. 28.
kiscim2120
 

Kitisztítják, megjavítják, ősszel újraindítják

biogaz1920A lendvai biogázerőmű új tulajdonosa, az Egytec Energy Kft. a szükséges vegyi elemzésekkel elkezdte az erőmű szanálását. Március óta 25 tonna szilárd hulladékot szállítottak el, folyamatban van a fermentálótartályok kiürítése és tisztítása. A létesítményt szeptemberben újra kívánják indítani.

Amint a cég tájékoztatóján elhangzott, az Egytec Energy Kft. a nyilvánosság számára átlátható munkát kíván végezni, hiszen ismeri az Ecos biogázerőművel kapcsolatos előzményeket. Az erőmű szanálását végző cég képviselője lehetővé tette a terepszemlét és a betekintést a munkálatokat kísérő dokumentációba is. A szanálás várható költsége 1,5 millió euró lesz, mert a takarításon és a tisztításon kívül több javítást is el kell végezni.

A két raktárból eddig 25 tonna szilárd, különböző biológiai hulladékot szállítottak el megsemmisítésre. Az átvevő a puconci CEROP volt. Most várják a Környezetvédelmi Ügynökség (ARSO) analízisét, hogy a hulladékkezelő kiadhassa az igazolást. Az okmányokat a környezetvédelmi felügyelőséghez továbbítják, tudtuk meg a cégnél. A múlt héten a lendvai tűzoltók az erőmű medencéit tisztították, feltehetően onnan áradt korábban a rettentő bűz. A víz felületén lebegő maradékanyagot a 4. számú tartályba szivattyúzták, miután megkapták az Ikema intézet elemzésének eredményét: az anyag nem tartalmaz vegyi szennyeződést és újrahasznosításra alkalmas a biogázerőművekben.

 

 

– Március 24-én megvizsgáltattuk a 4-es fermentálótartályban lévő digesztát minőségét. Kiderült, hogy az anyag 1. osztályú komposztnak felel meg. A megmaradt anyagot Magyarországra szállítjuk, hiszen idehaza nincs átvevője. Minden munkáról tájékoztatjuk Lendva Község polgármesterét – aki munkatársaival már járt is nálunk – és az illetékes felügyelőséget. Vegyi elemzések készülnek minden tartály anyagáról is – tájékoztattak bennünket az erőműnél.

Mivel az új tulajdonos a biogázerőmű újraindítását tervezi, már benyújtotta a kérelmet a környezetvédelmi engedélyre. A létesítmény a szükséges felújítások után szeptemberben kezd üzemelni 1 MW teljesítménnyel, majd lépésenként fejlődne fel 4,3 MW-ig (korábban 7,2 MW volt). Az üzem zöld termelési anyagot (silót) használ, amit egyelőre Magyarországról hoznak majd be. A megtermelt energiát a szlovén elektromos hálózatba továbbítják.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben