kele
perec1
garas1
64. évfolyam
32. szám
Megjelenés:
2020. 08. 13.
cimlap
 

Fontos, hogy a hitünket anyanyelven élhessük meg

andrejek3020Kitartónak lenni, megismerni az embereket és alkalmazkodni a közösséghez – ezek a legfontosabb pillérei annak, hogy egy hitközösség bizalmába fogadja új pásztorát. Andrejek Mitja és felesége, Judit evangélikus lelkészek ezt a célt tűzték ki, amikor átvették a domonkosfai egyházközösséget.

Domonkosfán közel húsz évig Beznec Štefan volt az evangélikus egyház lelkipásztora. Ez idő alatt csak ritkán, különleges alkalmakkor volt magyar nyelvű istentisztelet a faluban, amikor vendéglelkész érkezett. Egy hónapja, hogy az új lelkészházaspár átvette a helyi szolgálatot. Ezzel többek óhaja teljesült, a szertartások kétnyelvűek, és a frissítés érezhetően jót tett a helyi közösségnek is.

– Húsz év után újra kétnyelvű az istentisztelet Domonkosfán. Önök vették át a korábbi lelkésztől a közösséget. Fontos kérdés volt, hogy a jövőben magyarul is szóljon az ige?

Judit: – Fontos, hogy az ember a hitét meg tudja élni a saját anyanyelvén. Régóta megvolt erre már az igény Domonkosfán, hiszen ez az egyik legnagyobb kétnyelvű gyülekezet. Itt szinte mindenki evangélikus, a többségük tud is magyarul vagy az anyanyelve magyar. Ám a kérdés akkor aktualizálódott, amikor Orban Dušan lett az itteni magyar önkormányzat elnöke. Ő többször is kifejezte, hogy a magyar közösség szeretné, ha a faluban valamilyen rendszerességgel lenne kétnyelvű vagy magyar nyelvű szertartás. Ezért elkezdtük bevezetni a havi két magyar nyelvű istentiszteletet Beznec lelkésszel felváltva. Aztán amikor szülési szabadságra mentem, a lelkész úr megkapta az én egyik gyülekezetemet, Apačét, Domonkosfa pedig a mi felügyeletünk alá került. Mitja most itt a fő lelkipásztor, én pedig a segédlelkésze vagyok. Van, hogy magyarul liturgizálunk és szlovénul prédikálunk, és van, hogy fordítva, tehát minden istentiszteleten elhangzik a két nyelv valamilyen formában.

– Egy új gyülekezetet átvenni bizonyára meghatározó állomása a szolgálatnak. Mik a legfontosabb lépések, hogy a közösség befogadja az új lelkészt? Akadtak esetleg nehézségek?

Mitja: – Január 15-e óta járunk a domonkosfai gyülekezetbe, és egy hónapja vettem át az egyházközösséget a pártosfalvival együtt. Amikor idejöttünk, nehéz helyzettel találkoztunk, olyan értelemben, hogy kevesen jártak istentiszteletre. Valahogy elszoktak. Majdnem fél év kellett, hogy az emberek elkezdjenek újra templomba járni, elkezdtek visszafordulni az egyház felé és elkezdték keresni Istent. A feladatunk nem más, mint hogy visszatereljük a nyájat. Nem csábítani kívánjuk az embereket, hanem hívni! Ehhez pedig meg kell ismerni a gyülekezetet és alkalmazkodni kell a közösséghez. Én személy szerint elsőként ezt tartom fontosnak. Mert minden közösség más. Más egy nagyvárosban és más egy kisebb településen, más a kultúra, a szokások, a hagyományok, a viselkedés, más az emberek életvitele, a napi gondjaik stb. Nem lehet ugyanúgy viszonyulni. Aztán fontos a kitartás, mert az embereknek szükségük van Isten igéjére. Már a legelejétől fogva minden vasárnap megtartottam az istentiszteletet, vagy amikor én nem tudtam, akkor Judit. Volt, amikor csak tíz perc volt, mert nem voltak hívők, csak a harangozó és a kántor volt velünk a templomban. De akkor is volt igeolvasás, hitvallás, imádság, illetve egy éneket elénekeltünk. Most pedig már ott tartunk, hogy egy istentiszteleten harmincan is vagyunk, illetve már bevezettük a születésnaposok köszöntését is.

Judit: – Valóban nem volt egyszerű az indulás. Én úgy éreztem, hogy az elmúlt évek során valamilyen szinten bizalmukat vesztették az emberek az egyház iránt. De úgy álltunk hozzá, hogy ha Isten áldása a mi munkánkon van, akkor előbb-utóbb változni fognak a dolgok. És most már érezzük a törekvéseink gyümölcsét. Nyilván nem a számoktól függ, hogy hány ember jött el istentiszteletre, de mégiscsak visszaigazolása a munkánknak. Például amikor kint állunk a templom előtt és a hívők panaszkodva megjegyzik, hogy jaj, csak ennyien vagyunk, akkor én meg azt mondom, de jó, hogy ennyien vagyunk! Mert az a lényeg, hogy együtt vagyunk, és reméljük, hogy a többi ember számára is fontos lesz, hogy vasárnaponként közösségben legyenek.

– Említették, hogy az emberek talán elvesztették a bizalmat az egyház iránt. Mivel lehet ezt a bizalmat visszaszerezni, a ma emberét visszavezetni Istenhez?

Mitja: – Sokszor azt gondolhatnánk, úgy érezhetjük, hogy az embereket manapság a hit nem érdeki, de ez nem így van! Mindenkinek kell kapaszkodó az életben és az emberek folyamatosan keresik ezeket a kapaszkodókat. Ehhez kell segítő kezet nyújtanunk. Ezért kell megismerni a híveinket, hogyan munkálkodik bennük az Isten. Az eddigi pozitív változások megerősítenek minket a munkánkban, de nem szabad elbízni magunkat. Ami szintén fontos, hogy ki kell alakítani a személyes kapcsolatokat is. Szerencsére egyre többen keresnek meg minket, jönnek hozzánk beszélgetni, tudják, hogy a lelkészükhöz bármikor bármilyen ügyben fordulhatnak. Erre nagy szükség van, hiszen az ilyen beszélgetések nyomán derülnek ki, hogy kinek mire van szüksége. Sok a faluban az idős ember, a magányos ember, a kisgyermekes szülő. Számtalan élethelyzet van, amikor szükség lehet a segítségre, a lelki segítségre és Istenre.

Judit: – A megbízhatóság is szerintem nagyon fontos szempont, hogy mindig itt vagyunk, és nincs olyan, hogy ne jönnénk. A helyiek egy kicsit már korábbról is ismernek bennünket, hiszen rendszeresen megfordulunk a faluban, ide járnak a gyerekeink óvodába. Ez egyfajta alapot adott a bizalomhoz. Részünkről pedig az adott biztatást, hogy nem egy idegen helyre jöttünk. És hát vannak különböző praktikáink is, mint például a gyermektábor, amit idén Domonkosfára szerveztünk, vagy a születésnaposok már említett köszöntése, amikor az ünnepeltek személyes áldást kapnak, majd a szertartás után együtt maradunk egy kicsit és eltöltünk még együtt egy kevés időt.

– Elmondhatjuk, hogy éppen jókor történtek ezek a változások Domonkosfán? 

Judit: – Reméljük, hogy még időben. Mert nyilván nem ránk, lelkészekre épül az egyház, hanem az Isten szeretetére és Jézusra, és jó lenne, ha ezt meg tudnák tapasztalni az emberek. Mindannyian gyarlók vagyunk, mindenkinek vannak hibái, nekünk is, mi sem különbözünk semmiben a többi embertől, mint ahogy egyik lelkész sem, tehát nem tőlünk függ az egyház, hanem attól a közösségtől, amit fel tudunk építeni egymás között. Nagyon szeretjük ezt a közösséget, mert nagyon mély hitű emberek élnek itt, csak valahogy az intézményesített egyház eddig akadályokat gördített ennek a megélése elé. Bízunk benne, hogy most már ezek az akadályok megszűnnek. Nyilván egy kis nehézség, hogy mi nem élünk itt, ezért dolgozunk azon is, hogy valamilyen szinten életet vigyünk a környékbe. Még az elején tartunk a munkának, de vannak terveink.

A lelkészházaspár elárulta, hogy ha a vírushelyzet megengedi, akkor szeptembertől szeretnék elkezdeni a hitoktatást is Domonkosfán. Van elég gyermek a faluban, illetve a konfirmandus utáni generációt is szeretnék újra megszólítani, bekapcsolni a hitközösségbe. Továbbá szeretnék, ha idővel megújulna a gyülekezet vezetősége is. A cél olyan presbiteri tagok megnyerése, akik számára fontos a gyülekezeti munka, a hitoktatás. A parókiát és környékét is szeretnék felruházni némi funkcióval, hogy ne üresen, kihasználatlanul álljon. A templom köré játszóteret szeretnének majd, ilyen módon is építeni kívánják a közösséget.

Mitja jelenleg Keresztúr és Domonkosfa, illetve Pártosfalva lelkésze. A pártosfalvi hitközösséggel hasonló a feladat, újra kell éleszteni azt. Judit Lendván, Muraszombatban, illetve Keresztúron és Domonkosfán szolgál, illetve besegít. A lelkészházaspár három gyermekével Keresztúron él, és aktívan bekapcsolódik a közösségi életbe muravidéki szinten is.

 

 

MCSi Design