Janša a muraszombati kórházban, súlyos gócpont a lendvai idősotthon

  • Nyomtatás
  • covid jansa MSNehéz a helyzet a lendvai idősotthonban, de még uralják: külső segítségre is támaszkodnak, besegítenek az egykori dolgozók és önkéntesek is. Szlovéniában elkezdődött az egészségügyi személyzet antigén gyorstesztelése.

    A hét eleji adatok szerint a lendvai idősotthonban 64 személy fertőződött meg, a megbetegedettek száma 45, egy beteg kórházi kezelésen van. Letesztelték a tünetmentes gondozottakat is, így 43 kenet eredményeit várják e hét közepéig. Koronavírus-fertőzésben eddig hét lakó hunyt el. A személyzet közül hárman tértek vissza a munkahelyükre, miután kigyógyultak a fertőzésből.

    covid spilak4720– Közel egy hónapja jelentkezett az első fertőzés, azóta a vírus szinte követhetetlenül terjed. A fertőzés kívülről került be, feltehetően a személyzet által, hiszen látogatási tilalmunk van – mondta Špilak Franc, az idősek otthonának igazgatója. – A vírus elterjedt az egész otthonban, kivéve a háztartási közösségeket. A helyzethez alkalmazkodva szerveztük meg a munkát, a terhelés nagy, a munkaidő meghosszabbodott. Emeletenként alakítottuk ki a vörös és a szürke zónát, melyekben külön csoportok dolgoznak állandó felállításban, keveredés nélkül. Sem személyzeti, sem emeletek közötti keveredés nem lehet. De ha egy ilyen közegbe bekerül a vírus, nagyon nehezen tudjuk megállítani, már csak a gondozottjaink egészségügyi állapota miatt is – mondta az igazgató, megemlítve saját tapasztalatát a megbetegedéssel kapcsolatban, mely tünetmentes volt. Két tesztet végeztek el az esetében, az első negatív, néhány napra rá a második már pozítiv volt.

    Szlovéniában hétfőn elkezdődött az egészségügyi személyzet antigén gyorstesztelése, ezután következnek majd a szociális intézmények dolgozói, szintén először a fertőzésnek kitett közegekben hetente egyszer, de a vállalatoknál is tervezik a szűrést, hiszen a munkahelyeken is egyre gyakrabban jelentkezik a fertőzés. A lakosság általános tömegtesztelését egyelőre elhalasztották. A járványmegelőzési szigorítások maradnak, de újdonság, hogy két órára engedélyezett a határátkelés azokban az esetekben, ha a szomszédos országban a szolgáltatások közelebb esnek a lakhelyhez, mint belföldön.

    A fertőzöttség tekintetében az egyik legsúlyosabb helyzetű régió a Muravidék, az itteni községek közül Lendva, de meg kell említeni Dobronakot is, valamint a muraszombati kórházat, ahova múlt szombaton este ellátogatott Janez Janša miniszterelnök is. A kormányfő köszönetét fejezte ki a kórház kollektívájának erőfeszítéseikért. A kórház a Covid-betegeknek szánt férőhelyek felső határán van 123 akut beteggel, s helyszűke esetén érvénybe lép a betegek átirányítása más kórházakba. Jelenleg még az összes sürgős szolgáltatást biztosítani tudják a nem Covid-betegek esetében is.

    A nehéz helyzet kapcsán nyilvános levélben fordult a polgárokhoz Magyar János, Lendva Község polgármestere, valamint a postaládákba eljuttatott levéllel Kardinar Marjan, Dobronak Község polgármestere is.